Mit szólnátok egy tiltott, ám igen édes és izgalmas kapcsolathoz, amit nem árulok el senkinek, nincs benne ajtócsapkodás és kifordítatlan, koszos zokni? Egy olyanra gondoltam, ami mentes a duzzogásoktól, a hisztiktől, a féltékenykedéstől és a mindennapi problémáktól. Amiből csak jó származik. Ahol nyugalom, kedvesség és bűbáj otthonoskodik. Egy örökké tartó, gyertyafényes vacsora. Csak néhány, feledhetetlen óra. Pásztoróra. Egy viszony. Tudjátok, mi a mai programom? Ma megcsalom a férjem…
Ismeritek azokat a mondatokat, amelyeknek az eleje csodásan indul, aztán érkezik egy „de”, ami tönkretesz mindent, ugye? Aprócska szó, leheletnyi különbség, egy szépségesen pozitív mondat észrevehetetlen elrontója: „de”. Valóban lehet jó egy házasság, ha folyton kézen fogva sétál együtt egy „de”-vel? Higgyétek el, semmi sincs veszve, minden helyre hozható, bármi megmenthető. És én most egy igazán speciális, újfajta módszerrel próbálom megmenteni a „de”-házasságom. Csak figyeljetek!
Két és fél év feleségeskedés után jutottam idáig. Kicsit bűntudatom van emiatt, de úgy éreztem, muszáj volt megtennem, hogy megismerjek valami egészen újat. Valami teljesen mást. Férjes asszonyként, egy közös otthon, egy közös négylábú és egy közös gyerek után regisztráltam egy párkereső oldalra. Ahol férfiak keresnek nőket, és ahol nők kutatnak férfiak után. De ez nem egy klasszikus társkereső lap! Itt férjes asszonyok hajíthatják a konyha sarkába a kötényt minden szemérmességükkel együtt, és férfiak hazudhatják otthon növekvő gyakorisággal: „munka után még elmegyek edzeni”. Itt ugyanis kizárólag házasságban élők kutakodhatnak titkos viszony után. Bizony. És nekem hol másutt lenne a helyem férjes asszonyként? Hát itt. De még mielőtt családjogi ügyvédek telefonszámát küldenétek el privát üzenetben, elárulom: a férjem mindenről tud, engedélyt kértem tőle, s ő áldását adta rá. A kerek marad egész, háromszögnek nincs helye a mi életünkben! Eszem ágában sincs másik pasit keresni! Se új férjre, sem pedig alkalmi szexpartnerre nem vágyom. A regisztráció csupán oknyomozás céljából jött létre. Kicsit hazudtam. Vagyis inkább füllentettem.
Bevallom, amikor megláttam ezt a hirdetést, még a lélegzetem is elállt. Nem tudtam elmenni mellette baljós szemforgatás és hitetlenkedő sóhajtozások nélkül. Házas nőket, nős férfiakat szólítanak meg azzal a szlogennel, hogy „túl rövid ahhoz az élet, hogy ne lépjünk félre!”. Nem akarok prűdnek vagy álszentnek tűnni: mindenkinek a magánügye, hogy megcsalja-e a párját vagy sem. Ha igen, akkor a miértek is csakis rá tartoznak. Tisztában vagyok azzal, hogy bizony vannak kapcsolatok, amelyek ugyan jól működnek, de mégis hiányzik belőlük valami. Valaki. Egy otthon, gyerekek, hitel, a szeretet, az állandóság mind-mind összetarthat egy kevésbé jól működő házasságot. Semmi sem tart örökké, az ember esendő. Megbotlunk olykor-olykor. S ezzel az örök igazsággal nem az oltár előtt szembesültünk. Nem könnyen intünk búcsút az egykori jobbfelünknek, életünk nagy szerelmének. Talán egyik porcikánk sem kívánja a szakítást. De mégis kell valami más. Valaki más.
Ugyan még házasként nem léptem félre, de valahogy így képzelem el (engedjétek meg nekem, hogy elképzeljem): szembejön velem az utcán egy férfi. Rám néz, én pedig rá. Leejtem mondjuk valamelyik kulcsom. Véletlen. Ő pedig felveszi. Direkt. És egymásra mosolygunk. Elkezdődik valami, amit korábban nem sejtettem volna. Napokig beszélgetünk, telefonszámot cserélünk, néha találkozunk, és nagyon-nagyon szimpatikussá válunk egymásnak. Majd jön megint valami, amit aztán tényleg nem sejtettem volna. A véletlenből észrevétlenül direkt lesz.
Ezzel a butuska példával csak annyit szerettem volna érzékeltetni, hogy egy viszony, egy bonyodalom, egy tiltott románc, az csak úgy jön. Megérkezik a semmiből, a kissé unalmas izgalmassá válik, és lehet, hogy a házasság is picit kikecmereg abból a dagonyából, amibe már régen belesüppedt. A körből akkor lehet (szerelmi)háromszög, ha az a kör nem is annyira kerek, mint amilyennek látszik…
De hogy a viszonyt keresni is lehet? Hallottatok már ilyenről? Nincs véletlen, csakis ordító direkt. Van ember, aki úgy kel föl reggel, hogy „na, ma megcsalom a párom?”. Furcsa, nem? Abszurd ötletnek tűnik, hogy nagy magányunkban, szomorunkban csak regisztrálnunk kell és máris érkezik a megoldás. Aki keres, az talál. De mégis hogyan kell viszonyt keresni? Hol van a házastársukat megcsalni kívánó párkapcsolatban élők tízparancsolata? Tényleg vannak emberek, akik hirdetés útján szeretnék nyomorba dönteni, vagy épp pont a felhők közé emelni meglévő kapcsolatukat? Olyan világban élünk, ahol bizony akarat kérdése egy-egy érzelem? Lehet ezt így?
Ahogy a naptáramba jó előre bevéstem: ma „megcsalom” a férjem. Megtettem. Regisztráltam, hogy a saját bőrömön tapasztaljam, hogyan is működik a csettintésre csalás. Hát csettintésre. Kitaláltam magamnak egy álnevet, egy könnyen észben tartható jelszóval, amit a biztonság kedvéért megosztottam a férjemmel. Írtam egy kétsoros bemutatkozó szöveget és megadtam a paramétereimet (ezeket kötelezően kellett kitölteni). Centiben és kilóban mérhető árucikké varázsoltam magam. Csettintésre. Nem kellett sokáig várnom, mire megjött az első „felkérés”. Amit szinte azonnal követett egy második és egy harmadik is. Úgy szerettek volna tőlem randit (legyünk őszinték: házas pásztorórát kérni), hogy közben egyetlen képet sem töltöttem fel magamról. Durrr bele, bumm! Három nap alatt 47 férfitől kaptam levelet. Kitől egysoros, in medias res-félét, kitől egy egész novellát. Akadtak ízléstelen, helyesírási hibáktól hemzsegő, durva és primitív üzenetek, de azt is meg kell hagyni, hogy némelyik szeretőkereső igazán szép és értékes levelet fogalmazott nekem. Nekem, vagy velem együtt az összes többi nőnek. Számomra mégis az volt megdöbbentő, hogy szinte egytől egyig elmesélték: válni nem akarnak, szeretik a feleségüket és a gyerekeiket, de muszáj a minden napos bizsergés. „Boldog házasságban élek, de…”.
Rendszerint olyan nőt kerestek a hozzám beérkező férfiak, aki legalább egy héten egyszer ráér, nem komplikálja túl a dolgokat, és megelégszik azzal, ami van. Ez sem kevés. Viszont a naturalisztikus szex mellett fontosnak tartották, hogy a szerető legyen barát is, egyfajta lelki társ. Be kell vallanom, szimpatikus volt, hogy mégsem csak egy darab húst keresnek a hentesnél, hanem egy érző lényt, aki a száját beszélgetésre is tudja használni. Voltak igazán kedves férfiak, de szép számmal akadnak olyanok is, akik egész egyszerűen méretes hímtagjukkal akartak elkápráztatni. Nem sikerült, jegyzem meg.
Még szerencse, hogy a férjemnek megadtam a jelszavam, mert egyszer elfelejtettem…viszont a levelek szüntelenül érkeztek, s bennük a felszólítás, hogy küldjek fotót magamról. Ugyan én nem tettem eleget ezen kérésnek, de kaptam fényképet erről, arról, többen a telefonszámukat is megadták. Ezeket természetesen diszkréten kezelem. Olyannyira, hogy már töröltem is a regisztrációm. Kedvesen ezzel bocsátott utamra a honlap: “Reméljük, most már egy életre megtaláltad a párod! De ha esetleg mégis zátonyra futna a kapcsolatotok, akkor szeretettel várunk vissza!”. Most akkor mégis az ódivatú monogámiára esküsznek?
Szeretném, ha senki nem értene félre: nem bírálni akartam azokat, akik nyitottak egy harmadik személy közeledésére. Nem török pálcát azok feje fölött, akik megcsalják a házastársukat. Nem becsmérlem azokat, akik keresik az izgalmat, az újat, az idegent annak ellenére, hogy korábban elköteleződtek. Nem fogok senkire sem ujjal mutogatni, nem kritizálok és nem ítélek el senkit. Semmi kifogásom azok ellen, akik a végtelen történetükbe belecsempésznek egy kis percnyi kalandot. Viszont én nem így működöm. Vállalom, hogy szerintem egy kapcsolat kialakításához kell a személyes varázs. Az itt és most megfoghatatlansága. Muszáj az öt érzékszerv. Ezt nem lehet csettintésre! Se a házastársat, se a szeretőt. Vagy én vagyok ennyire naiv, földhözragadt, rugalmatlan és korlátozott feleség? Ebben is lehet igazság. Vagy egész egyszerűen az én házasságom pillanatnyilag boldog és kerek. “De”-k nélkül működik.
Érdekes kis zegzuga ez a virtuális világnak. Egy viszont egész biztos: olyan almát szakajthatnak le az ide regisztrálók, ami sehol másutt nem terem. Bűnös, tiltott, jóízű, direkt. A környéken sehol a véletlen, az előreláthatatlan és a rögtönzés. Nincs meglepetés, nincsenek titkok. Helyette van azonnal és garantált.
Amolyan hétszentség…
Találkozzunk a Rellablog facebook oldalán! De ne csak egy pásztorórára…
Drága Rell! Na akkor elutaztál kicsit egy más világba. 😀 Egy valamire jó bármilyen társkereső oldalon regisztrálni: hogy egy életre kiábrándulj belőle.:)
Nem a facebookon jött föl ez a hirdetés? Mert én is találkoztam ilyennel. Kb. ugyanez volt a reakcióm. Hogy persze, ilyen van, és az élet fura dolgokat hoz, amiket nem vártunk, de hogy regisztráljak, és erre hajtsak? Az nagyon furcsa.