Rellablog

Hatlábú emlőssel belépni tilos!

Sosem hittem, hogy egyszer majd egy szabályra, egy törvényre, egy kőbe vésett dokumentumra, egy szigorú kormányrendeletre hivatkozva tessékelnek ki egy közterületről. Toleráns, belátó és nagyvonalú ember lévén alig adtam hangot nemtetszésemnek, bár nem értettem egyet a döntéssel. A bölcs és logikus gondolkodás előtt fejet hajtva szó nélkül elhagytam a helyszínt. A gyerekemmel és a kutyámmal együtt.

Szeretjük a Kossuth teret. A régit és az újat is. Az újat picit jobban, mert Hetti belógathatja a kezét a vízbe, mászkálhat a párában és minden reggel fél 9-kor tiszteleghet a zászlófelvonó katonáknak, táncolhat a dobpergésre. Bingó is kénytelen minden nap megnézni velünk a menetelést, de ma csatlakozhatott hozzánk utoljára. Többé oda nem tarthat velünk. A kutyákat ugyanis kitiltották a Kossuth tér területéről. Négylábú oda be nem teheti a lábát! Egyiket sem.

Sokszor írtam már a kutya-gyerek kapcsolatról, arról, mennyire örülök, hogy Hetti így nő föl. Sokat jelent nekem kettejük köteléke, s igyekszem minél többször Bingót is magunkkal vinni, hogy ő is érezze a törődést. A reggeli séták általában engem illetnek meg. Hetti hol Bingó mellett motorozik, hol fogja a kutyapórázt, hol pedig fogócskáznak (legalábbis Hetti így értelmezi az össze-vissza szaladgálást). Szinte mindig a közös élmény az ok, amiért együtt vagyunk, de vannak kivételes alkalmak, amikor muszájságból viszem sétálni a két „kiskorút”, mert épp Bingó esti sétapartnere (jelesül: a férjem) házon kívül tartózkodik.

A mai reggelünket is a Parlament előtt töltöttük. Vizeztünk, integettünk a 2-es villamosnak, örültünk a katonáknak. Közben Bingó ült jólnevelten a babakocsihoz kötve. Nem ugatott, nem vonyított, nem ürített, nem rendetlenkedett. Ült. Aztán lefeküdt. Ekkor odalépett hozzám két rendőr, akik arról tájékoztattak, hogy április 8-ától tilos kutyát behozni a Kossuth térre. Se pórázzal, se anélkül. Se gyerekkel, se anélkül. Várakozni, nézelődni nem lehet, de még akkor is megbüntetnek, ha csak arra visz az utad, és átsétálsz a téren a pórázra kötött kutyáddal. Nem maradt más, mennünk kellett.

Kormányrendelet. Nem sűrűn olvasok ilyet. Se Magyar Közlönyt. Mert erről a szabályozásról csak onnan értesülhettem volna, ugyanis se tábla, se felfestés, se egy árva cetli nem jelzi, hogy Bingóval nem léphetem át az ujjá varázsolt Kossuth tér küszöbét. Kiemelt nemzeti emlékhelyeket sima, mezei négylábúval messziről el kell kerülni. Bingó nem vakvezető, nem tűzszerész kutya. Ellenben nagyon is sima és nagyon is mezei.

kossuth2

Lassan alig lesz hely, ahova bemehetek a gyerekemmel és a kutyámmal. A kutyajátszók kizárva, mert öt emberből kettő még mindig nem képes felszedni kutyapiszkot, én pedig nem szeretnék szart takarítani se a babakocsi kerekeiről, se Hetti cipőjéről. Nem játszótér – ezt is megkaptam már, mikor a szükség odavezérelt minket. Igaz. Nem is vitatkoztam. A Margit szigetre nem tudok kimenni minden nap, a Szabadság téren táblákkal jelzik, hogy kutyáknak kívül tágasabb, a Jászai Mari téri park pedig hemzseg a hajléktalanürüléktől. A közelünkben momentán nem tudok olyan helyet, ahol kötöttségek és a folyamatosan aggódó tekintetem nélkül, felszabadultan rohangálhatna a két jószágom. Vagy szégyellnem kéne magam, amiért a négylábúmat szeretném néha együtt sétáltatni a kétlábúmmal?

Kirekesztve érzem magam, és bár nyilvánvaló, hogy a kutyagyerekes anyuka szűk keresztmetszet, de akkor sem hiszem, hogy egyedül én érzek így. Ki a francot zavar a Kossuth téren egy kutya, aki nem mozog és nem beszél, a vandalizmust hírből sem ismeri, nem támad turistákra, nem ugrik neki a katonáknak, de még csak tisztes magyar állampolgárokat sem riogat? Tegnap egy egész csoport külföldi kérdezte meg tőlem, lefotózhatják-e a Hetti-Bingó kettőst, mert annyira aranyosak. Szerencse, hogy megörökítették a pillanatot, mert ilyet többet nem látnak.

Ha ennyire zavarja a Belváros vezetését a sok kutya, akkor titsák ki őket egy újabb kormányrendelet alapján az egész kerületből. Értelmetlen ellehetetlenítés – remek ötlet. Nem igazságos, hogy azért mert kutyám van, a gyerekemnek is kiadják az útját! Ahelyett, hogy közelednének egymáshoz a „gyerekesek” és a „kutyások”, a két „kaszt” lassan olyan távol lesz egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől. Vagy mint Bingó a Kossuth tértől.

Megértem azokat, akik szerint négylábú csak kertes házba való. Elfogadom azt is, hogy Bingó természetes közege nem biztos, hogy az V. kerület. Amikor örökbe fogadtam, kertes házba vittem, csak aztán az én élőhelyem is megváltozott. Mindketten alkalmazkodtunk. Megkötöttünk mindenféle kompromisszumot. Bingó igazán rugalmas, én pedig egyszer s mindenkorra felelős lettem azért, akit megszelídítettem. Érte. Kormányrendelet ide, kormányrendelet oda.

Bingó ügyet sem vetett a két rendőrre. Nem méltatlankodott, nem kérdezett vissza. Nem kritizálta az új szabályozást, nem ciccegett, nem forgatta a szemeit, nem sóhajtozott mélyeket. Csak hűségesen követett bennünket, ahogyan mindig is. Én viszont szomorkodtam helyette is. Mivel törvény –és szabálytisztelő és követő állampolgár vagyok, ezért az első felszólítás után összenyaláboltam a virgonckodó lányom, és babakocsistól, motorostól, Hettistől és Bingóstól elhagytuk a Kossuth teret. Egy utolsó képet –ahogy hétvégén a külföldi csoport- azért én is készítettem. Szép emlék: egyszer régen volt egy boldog időszak, amikor hatlábúak is beléphettek a Kossuth térre.

kossuth

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Szeretlek Magyarország says: (előzmény @Pindurka17)

    Kedves Pindurka17 !

    Én is szeretlek !

    Amikor általános iskolába jártam akkor tanultam 3. osztályosként a szövegértést. Azt tudom, hogy mostanság már érettségi téma lett a szövegértés. Nem szerettelek volna félrevezetni, de nem vettem magamra az általad ingnek nevezett célzásodat.
    Nem tudtam azt se, hogy Nekem szóltak soraid.
    Gondolom most a szerinted már felvett inget azért említetted meg.
    Nem akarok hittérítő lenni és hitedben nyugodtan maradj csak meg.

    Azt mindig megszoktam nézni kinek az írására érdemes odafigyelni.
    Azt tisztázom most mielőtt még ezt se úgy értenéd ahogy kívánom, hogy nem tartalak érdemesnek arra.
    Tudod van egy bizonyos szint, amit el kell érjen az illető ahhoz, és Te Pindurka17 vagy.

    További szép napot!

    Hello

  2. Kedves Szeretlek Magyarország
    A részletes minden egyes szavamat elemző hozzászólásodhoz csak annyit, hogy akinek nem inge ne vegye magára, érdekes hogy az összes többi hozzászóló így tett.

    Szép napot!

  3. Szeretlek Magyarország says: (előzmény @Pindurka17)

    Kedves Pindurka17 !
    Sajnálnám, ha Neked az Isten kevesebb szabadidőt osztott volna mint szeretnéd. Remélem, hogy nem így van. Elfoglalt, de kutyát imádó embereknek nagy veszteség, hogy le kell mondaniuk a kutyatartás örömeiről is. A bölcs hozzászólásod meglepetést tartogatott azért, mert nem számítottam arra, hogy látnoki képességgel is rendelkezel, és hogy a mostani kommentelők között van :

    ” akinek láthatóan a jó isten túl sok szabadidőd viszont annál kevesebb észt osztott ki (már bocsánat szó szerint egy gyökér). ”

    Kedves Pindurka17 iskolázottságodról és műveltségedről nem kérdeznélek. Az ész osztásról úgy vélem pontos információid vannak. Jól sejtem ? Engem a kulturáltságod lenyűgözött. Viszont arra szeretnélek megkérni, hogy a Rella azon sorai miatt nehogy durcás legyél :

    ” Szólásszabadság van, a blog pedig egy olyan műfaj, ahol nem csak a tulajdonos, hanem más is véleményt nyilváníthat. Mindenki álláspontját igyekszem megérteni, elfogadni. A stílus viszont fontos eleme egy-egy megjegyzésnek. Nem mindegy, hogyan közlünk. ”

    Te is leírhattad a magad egyszerű módján a balga közlendőidet a hozzászólásodban. Személy szerint igyekszem megérteni azt, hogy van valaki aki nem a Te nézeteiddel azonosul. Elfogadom a más álláspontodat is, de a stílusod fontos eleme a hozzászólásodnak. Szerintem jó ha megtanulod, és a megjegyzésed azon eleme miszerint :

    ” szó szerint egy gyökér ”

    gondolom csak elszólás, és biztosan nem úgy írtad ahogyan vélekedsz netpolgár embertársadról. Hiszen nem lehetsz olyan korlátolt, hogy ilyen botor jelzővel lássál el valakit.
    Kívánok további sok sikert a Rella blog hozzászólásaidhoz. Várom az újabbakat is. Megkérnélek, tisztelt Picurka17, hogy ne végiggondolatlan gügyeségeket közöljél legközelebb. Nem tartalak ostobának, de minden jóindulatú ember elcsodálkozhat megfontolatlan szavaidon. Jó lenne, ha mérlegelnéd kívánságomat, és csak aztán írnál legközelebb hozzászólást.
    Négylábú társaink a leghevesebb konfliktushelyzeteket generáló társállatok. Ürülékük, ugatásuk folyamatosan feszültségeket generálnak. Az emberek alapvetően két csoportra oszlanak. Az egyik szereti a kutyákat. A másik nem. Mindkét csoport érdeke azonban a békés egymás mellett élés. Ha a konfliktusokat nem is sikerül mindig maradéktalanul megoldani, azokat tompítani lehet, ha előre odafigyelünk rájuk, illetve elkerüljük őket.

    Üdvözöllek, és hidd el Én is imádom az ember leghűségesebb társát is !

  4. Szeretlek Magyarország says: (előzmény @Rellablog)

    Kedves Rella !
    Szeretném üdvözölni a blogodat olvasó kedves Pindurka17 személyét is. Nekem is tetszenek az írásaid és engem is érintő témákat tartalmaznak a specifikációid. Nagyon örülök, hogy Pindurka17 is az olvasótáborodat erősíti. A bensőséges válaszod azt a feltételezést ébresztette fel bennem, hogy Te is szívesen veszed, hogy Ő is olvassa a blogodat. Várom türelemmel a ” kedélyek ” megnyugvását azért, hogy leüljél a gépedhez és írjál. Jó a facebook- oldal is.
    Szép estét Neked!
    Szia

  5. Kedves Pindurka17!

    Igen, emlékszem rád 🙂 Szólásszabadság van, a blog pedig egy olyan műfaj, ahol nem csak a tulajdonos, hanem más is véleményt nyilváníthat. Mindenki álláspontját igyekszem megérteni, elfogadni. A stílus viszont fontos eleme egy-egy megjegyzésnek. Nem mindegy, hogyan közlünk.

    Már nagyon szeretnék írni, de a feje tetején minden. Költözünk. Ha megnyugszanak a kedélyek, azonnal leülök a gépem elé. Keresd a Rellablog facebook-oldalát, mert ott mindenről azonnal értesülhetsz. Szép napot neked!

  6. Pindurka17 says:

    Kedves Rella, lassan egy éve olvasom a blogodat, amit nagyon szeretek, mert szerintem rendkívül jó stílusban írsz, engem is kifejezetten érintő témákban. Utoljára talán a kislányod lázgörcsével kapcsolatos cikk váltott ki az emberekből ennyi és ilyen vegyes reakciót, de el kell hogy mondjam van egy a mostani kommentelők között akinek láthatóan a jó isten túl sok szabadidőd viszont annál kevesebb észt osztott ki (már bocsánat szó szerint egy gyökér). Kívánok további sok sikert a bloghoz és már alig várom a legújabb bejegyzést. Üdv. egy kutyusimádó és -tartó olvasód

  7. Boros László says:

    Kezdésnek jelzem, hogy én is eb tartó vagyok, még mielőtt valaki a hovatartozásomat firtatná. A legnagyobb gond az, hogy vannak felelőtlen kutyatartók akik tojnak az ebeikkel együtt minden írott és íratlan szabályra. Pl. húsvétkor a rakparton azzal kellet szembesülnöm, hogy a Német turisták nem a várat vagy a parlamentet fotózták hanem a nagy csomó kutyasz…..t a villanyoszlopok körül, láttam már olyat aki elfordult mintha nem is látná mit csinál az ebe majd sétált tovább mintha mi sem történt volna. Semmi gondom azzal ha valaki be viszi a kutyáját az étterembe, mind addig amíg nem nem az én gyerekem kezét nyaldossa evés közben, már csak azért is mert nem minden gyerek szeret elsőre minden idegek kutyával barátkozni, főleg étkezés közben már csak a higiénia miatt sem jó dolog, esetleg próbál fel szimatolni az asztalomra, ne tegye az az én asztalom a gazdi ne engedje szabadjára mint valami futtatóba. Szóval a legnagyobb gond, hogy néhány ebtartó fittyet hány mindenre és mindenkire mert az ő kedvence mindenek felett áll, ezzel olyan ellentéteket gerjeszt a kutyásokkal szemben amit igen nehéz lesz leküzdeni.

  8. Szeretlek Magyarország says: (előzmény @bloemen)

    Kedves bloemen !
    Áruld el miért fontos számodra, hogy a Kossuth térre nem lehet kutyát bevinni ?

    „ a vita erositi a kaosz elmeletet! „

    Káosz = rendezetlenség!

    Amúgy ha jól tudom afelé halad ismét a maga útján minden.
    Ha ilyen vitát nyitnék, ezzel kezdeném, nehogy valaki félre értse amit írni akarok.
    A világ teremtése előtt már adott volt valami, ami nem nevezhető ideálisnak, sőt sötétnek, rombolónak, ijesztőnek tűnik. Ez maga a káosz. Kietlen és puszta, titokzatos és mély, sötét és ijesztő. A káosz ősi ellenség a mítoszokban, ellenhatás, agresszív erő, amit az isteneknek le kell gyűrniük ahhoz, hogy egyáltalán elkezdhessenek teremteni. Isten a teremtés első három napját azzal töltötte, hogy visszaszorította a káosz erőit. Ami azonban feltűnő, hogy Isten nem semmisítette meg a káosz erőit.Teljesen és abszolút nyugalom tehát soha nem volt ezen a világon. Ez a világkép szerintem sokatmondó lehet a mi számunkra is. Vajon mennyire vagyunk képesek együtt élni a káosz erőivel? Az a tény, hogy a világon egy csomó dolog bizonytalan, rengeteg kérdésre nincs válasz, hogy bizonyos dolgokat nem lehet gyorsan és egyszerűen megoldani, valljuk be őszintén, kegyetlenül frusztrál bennünket. A bizonytalanság idegesítő. Miért képesek a dolgok ennyire szétesni, a normális és egészséges elemek hanyatlani? A vitatkozók kibékülhetnek egymással, de valószínűleg lesznek még vitáik az életben.
    Mai ismereteink egyáltalán nem támasztják alá a káoszelméletet. Egyrészt a világ problémái kiválóan és maradéktalanul megmagyarázhatók három egyetemes tényezővel, amelyből kettő minden élő szervezetre jellemző: 1. önzés; 2. mértéktelenség; 3. ártó szándék.

    Mindhárom evolúciós termék, de az ártó szándékhoz memória és absztrakciós képesség is kell, ezért csak a fejlett agyúak sajátossága, így a miénk is.

    „ A kis allatka sok minden miatt, -de a legesszencialisabb pont- olyan , mint a kisgyerek, mert kiszolgaltatott, tolunk fugg…(!) „

    Szerinted kis állatka = kisgyerek ?

    ” Allat kulturaban fejlettebb orszagokban, mint Magyarorszagtol Ny-ra elhelyezkedo orszagokban ( nem nehez Magyarorszagnal fejlettebb lenni , ezt valljuk be…(!) ) igenis a kis allatkakat csaladtagkent tisztelik es becsulik! Ugyanolyan tiszta lelkek, sot (!!!!!), mint az ember, csak szor boritassal ! Itt nem erzi senki, es a kornyezo ugyn. NY-I orszagokban, hogy valaki felette is allna az allatoknak, mint On, Kedves valaszolo ! ”

    Magyarországon olcsóbb a sör mint Hollandiában.

    Magyarországon alacsonyabb a költségvetési hiány ! ! !

    Magyarországon kisebb az infláció mint Hollandiában ! ! !

    Emellett hiába rendelkezik fejlett információtechnológiával Hollandia, mégis Magyarországon adták át a világ első Steve Jobs-szobrát !

    Magyarországon rendezik Európa legjobb fesztiválját !

    Magyarország több mint 30 százalékkal csökkentette 1990-hez képest az üvegházhatású gáz-kibocsátását, addig a Hollandok 23 év alatt mindössze 5 (!) százalékra voltak képesek ! ! !

    Hollandiában a magánszektor adóssága a GDP 220 százalékára rúg, Magyarországon csak 155 százalék !

    Vízilabdában a Magyarok jobbak a Hollandoknál !

    Magyarországon jobbak a borok is, de itt nehéz Hollandiának versenyezni, mivel ott szinte egyáltalán nincsenek szőlőültetvények.

    Klasszikus és népzenében is jobbak a Magyarok a Hollandoknál, bár itt már teljesen szubjektív területre tévedünk.

    Hollandiában a nyár hűvösebb mint Magyarországon.

    A teljesség nélkül szerettem volna párdolgot a figyelmedbe ajánlani, amiben a Hollandok nem jobbak ! ! !

    A Hollandiában és a környező Nyugati országokban az állatok = emberek a helyzet?

    Köszönöm, hogy engem nem az állatokkal azonos szintre sorolt be.

    „ Senki nem erzi azt, hogy joga van/ es/vagy szeretne elobb enni, rendelni, mint a kis joszagnak! Ez igen tipikus , tisztelet a kivetelnek, magyar mentalitas. Ezekben az orszagokban ( Ny-i orszagok) pl. nem divat kutyat kint tartan, az idojaras esetleges viszontagsagai miatt, meg ha itt pl. ho nem is volt! Nyaron a tul meleg miatt senki nem tenne ki allatkinzasnak a kis kedvencet! „

    Azt örömmel olvasom, hogy kutyát nem divat kint tartani és a meleg miatt sem kell szenvedni az állatoknak.

    Az emberek miért nem érdemelnek minimum olyan bánásmódot, mint a háziállatok közül a kutya ?

    a Journal of Ethnic and Migration Studies című szakfolyóirat már 1997-ben közölt egy tanulmányt arról, hogy a hollandiai török népesség szegregáltan, a települések legelhanyagoltabb részein él, emiatt – érthetően – a legtöbbjük alapvetően elégedetlen volt lakáskörülményeivel. Arra a kérdésre, hogy “Szívesen járatná-e gyermekét olyan iskolába, ahol a tanulók többsége bevándorló?”. Hollandiában 70 százalékos volt az elutasítók aránya.

    Kevesen vannak azok, akik határozottak minden kérdésben, ami az étteremben való helyes viselkedés és az étkezés etikettjét illeti.
    A társasági viselkedés egyik alapja az is, hogy az asztalnál előbb a hölgyek foglalnak helyet !

    Az elegánsabb éttermekben természetes, hogy a papír helyett damaszt szalvétát használnak, és azt, az öledbe kell teríteni, és semmiképpen sem a kisebb kutyák ülnek a gazdijuk ölében.

    „ Erdekes modon, nem tortennek fertozesek, mint Magyarorszagon gyakori nyaranta, pedig itt is van forro nyar, ugy sem, hogy a kutya a barpulton vki mellett ul es falatozik! Ezek tenyek, amibol az latszik, hogy Kedves Kommentelo, onnek eloiteletei vannak! „

    Bármennyire is a szívünk csücske a kutya, tudomásul kell vennünk, hogy néhány betegséget könnyen elkaphatunk tőlük valamilyen úton-módon.
    Semmiképpen nem szeretnénk négylábú kedvenceink ellen beszélni, egyszerűen fontos az óvatosság, és az odafigyelés. Nem árt, ha ilyen téren is tájékozottak vagyunk !

    A férgek közül legjelentősebbek, melyek az emberre nézve is veszélyesek, az úgynevezett toxocara-férgek, melyek allergiás reakciót váltanak ki és még vakságot is okozhatnak.
    Aztán ott van a hólyagféreg, mely a nyershús fogyasztásával kerülhet a szervezetbe.
    A bolhák és a kullancsok is rengeteg baj forrásai, számos kórokozót vihetnek át az ember szervezetébe. A tuberkulózis egy olyan betegség, amit mi is átadhatunk a kutyának és ő is nekünk. A tünetei állandó köhögés, véres köpet és kapkodó lélegzetvétel.

    ÉRINTKEZÉSSEL TERJEDŐ BETEGSÉGEKet a kutyák úgy is hordozhatnak, hogy a betegség, tünetei az állatnál nem jelentkeznek.
    Más betegséget például a távozó vizelettel való érintkezés idéz elő.
    A kutyák elő-szeretettel szagolják meg más állat otthagyott nyomait, elég hozzáérniük, máris megvan a baj.
    A kutya válthat ki allergiát, ez viszketést, tüsszögést, könnyezést okoz. Az itt felsorolt betegségek nem akartuk, hogy rémisztően hassanak, de nem szabad homokba dugni a fejünket csak azért, mert esetleg rajongunk a kutyákért.
    Sőt, nem is kell olyan következtetést levonni az itt olvasottakból, hogy jobb, ha nem tartunk kutyát.
    Csak nagyon figyeljünk oda kedvencünkre és magunkra is !
    Ápoljuk megfelelően, figyeljük, hogy ne érintkezzen az utcán akármilyen furcsa maradványokkal, ürülékkel, szeméttel !
    Csak legyünk óvatosak, s akkor kisebb az esélye annak, hogy komoly baj történjen !

    De nem erről a kérdésről szólt a cikk, sőt ezzel egyáltalán nem is foglalkozott.

    Kedves bloemen, hogy ki az aki előitéletes nem akarom kivesézni, de gondolkodjál el rajta ! ! !

    Jusson eszedbe a Magyarországról tett kijelentéseid mindegyike ! ! ! ! !

  9. László Horváth says:

    A kitiltásnak biztos a kutya ürülék az oka. Persze ezzel megint csak a tisztességes emberek szívják meg. Sajnos a bunkó kutyasétáltatók nem szedik össze az ürüléket a kutyájuk dolga végeztével.
    El kell ismerni több van az ilyen kutyaszart maga után ott hagyó eb tulajdonosból, mint a tisztességes kutyatartókból.
    Egyértelmű, hogy nem engedik be a Kossuth térre a kutyákat. Az egész városban kutya ürülékben taposunk. Nem kell, hogy a parlament előtt is szarban mászkáljunk.

  10. Kesobbiekben, mar hiaba is lesznek a kiszedett idezetek, nem reagalok ra mert a vita erositi a kaosz elmeletet! – Nem en talaltam ki.
    A kis allatka sok minden miatt, -de a legesszencialisabb pont- olyan , mint a kisgyerek, mert kiszolgaltatott, tolunk fugg…(!) Allat kulturaban fejlettebb orszagokban, mint Magyarorszagtol Ny-ra elhelyezkedo orszagokban ( nem nehez Magyarorszagnal fejlettebb lenni , ezt valljuk be…(!) ) igenis a kis allatkakat csaladtagkent tisztelik es becsulik! Ugyanolyan tiszta lelkek, sot (!!!!!), mint az ember, csak szor boritassal ! Itt nem erzi senki, es a kornyezo ugyn. NY-I orszagokban, hogy valaki felette is allna az allatoknak, mint On, Kedves valaszolo ! Senki nem erzi azt, hogy joga van/ es/vagy szeretne elobb enni, rendelni, mint a kis joszagnak! Ez igen tipikus , tisztelet a kivetelnek, magyar mentalitas. Ezekben az orszagokban ( Ny-i orszagok) pl. nem divat kutyat kint tartan, az idojaras esetleges viszontagsagai miatt, meg ha itt pl. ho nem is volt! Nyaron a tul meleg miatt senki nem tenne ki allatkinzasnak a kis kedvencet! A kozhasznuak anyagi juttatasara vonatkozo kerdes, koltoi volt, mert ez koztudott, barhol a vilagon! Erdekes modon, nem tortennek fertozesek, mint Magyarorszagon gyakori nyaranta, pedig itt is van forro nyar, ugy sem, hogy a kutya a barpulton vki mellett ul es falatozik! Ezek tenyek, amibol az latszik, hogy Kedves Kommentelo, onnek eloiteletei vannak! Olyan meglevo, jol mukodo dolgokat kerdojelez meg, nagyon gunyoros hangnemben, amit kihangsulyoztam az elejen, hogy latokor tagitas celjabol irtam le, Igy is lehet, es jobban elheto, csodalatosan mukodik…! Az emberek szeretetteljesek es nem uralkodni akarnak az allatkaik felett, hanem szeretni oket es mindent megtenni ertuk. Sok esetben, ez nem penz kerdese. Tovabba, ezert nem latni itt, es a kornyezo orszagokban kobor ebeket, mert az emberek felelosseg teljesek! A menhelyeken (lattam parat) legtobbszor ‘inport’ kutyak vannak, sot a menhelyek megosztott kutyapanziok, es az utobbikban tobb allatka, van, mint hontalan. Komplexen, ezt eredmenyezi a tolerans gondolkodas, es a mas mentalitas!

  11. Tamas Csillag says:

    Sajnos jelenleg még nincs kitáblázva a tiltás és a térre sétálok elenyésző része olvassa napi szinten a Magyar Közlönyt. Nem beszélve a külföldi turistákról… Viszont a tiltás nem a kutyákról szól, hanem az “állat” kifejezés szerepel a rendeletben.
    Mint “kiemelt emlékhely” kapta meg ezt a kizárólagosságot, ami a térre benem vihető állatokat szabályozza. Ez igaz a Hősök terére és a Várra is. Bár Zuglóban nem hiszem, hogy “tűzzel-vassal” betartatnák ezt a rendeletet. A budai Várban láttam olyan táblát, amely szabályozza a kutyák bevitelét, de csak oly mértékben, hogy a póráz és a szájkosár használatát szablyák meg. A Kossuth téren úgy látszik a törvények, rendeletek betartása magasabb szintű, mint máshol.
    Írom ezt úgy, hogy mindkét oldalról “érintett” vagyok…

  12. Szeretlek Magyarország says: (előzmény @bloemen)

    ” A pubokban a barszekre ulhetnek a nagyobb kutyak, a kisebbek gazdi oleben, de a barpultrol(!!!) esznek a kutyak . ”

    Gyönyörködtet a kutyával közös bárpultról fogyasztás lehetősége!
    Lennél olyan kedves közölnéd a pontos címeket ahol a kutyákkal közösen lehet a bárpultról fogyasztani ételt?

    ” Itt eloszor is : a kutyafuttatokban az uruleket ‘ kozteri porszivoval’ oldjak meg, igy nincs egymasra mutatas, kozhasznuak vegzik! ”

    Azt megtudhatnám kik finanszírozzák a közhasznúakat?

    ” ‘elkepesztesere’ irom le, hogy az etermekben, cukraszdakban, boltokban -sajat tapasztalat- a rendeles elott , keretlenul, eloszor kutyasznekket hoznak ki es talban vizet, aztan jovunk mi a rendelessel !!! ”

    Csodálatos az, hogy a kutya kiszolgálása előz meg mindenkit. Nem tanultam etikettet, ezért jó lenne ha megismerhetném a kutyákra vonatkozókat.
    Szeretnélek megkérni írjál a legfontosabbakról, hogy megtanulhassak párat.

  13. Szeretlek Magyarország says: (előzmény @Jánosné Horváth)

    ” Valós megoldás helyett, KITILTOTTÁK a hajléktalanokat bizonyos helyekről, mert nem tudnak szembenézni azzal a ténnyel, hogy van némi részük abban, hogy ide jutott a társadalom ezen része. ”

    Kiknek kellene szembenézni?
    Szerinted mi az a némi rész?

    ” Mi következhet? KITILTANAK bennünket bizonyos városokból, bizonyos megyékből, no és végül az országból is. Indokot mindig lehet találni.!! ”

    Szerinted miért tiltanának ki bennünket bizonyos városokból, megyékből ?
    Az országból kitiltásunk miért fenyeget?
    Mi az az indok amiért rettegnünk kellene?

    ” Ehhez emberek tudatszintemelésre, emberi tartásra, saját sorsunkért való felelősségvállalásra van szükség. ”

    A nagyon sokszor hangoztatott ” értelmiségi és politikai elit ” a sorsunkért a felelősségre vonását nem kellene, hogy megkapja ?
    Arra vonatkozóan nem kergetek illúziókat, hogy felelősségvállalásuk valaha bekövetkezhet.

  14. Szeretlek Magyarország says: (előzmény @Derzsy Attila Csabáné)

    ” Engem aggaszt, hogy sokan nem kezelik családtagnak a magukhoz vett/megvásárolt/örökbefogadott kutyust, és adott esetben igen mostoha körülmények között tartják, láncon, poros, ürülékes udvaron, hitvány minőségű ételen, sokszor még a friss vízről is megfeledkezve. ”

    A családtag mit jelent számodra?
    Mi minősül hitvány minőségű ételnek?

    ” és nyilván lehet kint is tartani kutyát, megfelelő körülmények között, ám sajnos ezt nem ellenőrzi senki. ”

    A lakásban tartott kutyák helyzetét ellenőrzik?
    Kinek kellene szerinted ellenőrizni?
    Szerinted a lakásban tartás a legmegfelelőbb a kutyának?

    ” így is maradna kaka az aszfalton, ám közmunkás is van elég sok, nem panaszkodni kell, hogy nem tudnak nekik munkát adni, ”

    Szerinted ez a legjobb és leghasznosabb foglalkoztatása a közmunkásoknak?
    Akkor ha erre a feladatra munkások kellenek miért nem a kakával ellátók finanszírozzák?

    ” Talán ha már benne vagyunk ebben a csodás EU-ban, ne szégyelljünk átvenni ezt azt nyugatról. Pl a nagyobb szabadságot az ebeknek. ”

    Szerinted csak a kutyák szabadsága az ami a nyugati EU-s körülményeket illetően eltérő a Magyarországon levőtől ?

    ” És persze sokkal sokkal több kutyás park. Ez az igazi megoldás. ”

    Szerinted az embereknek olyan sok park áll a rendelkezésükre ?
    Felsorolnád azt a sokat?

    Az írásod érdekes. A kutya mindenek felett jött le belőle.

  15. Derzsy Attila Csabáné says:

    Nálunk a gyermek típusú kétlábúból három is van, agarunk pedig egy. Kiskertünk is akad, az eb mégis velünk él, a házban. A gyerekek nem is engednék, hogy másként legyen, hisz Barbár családtag. Engem aggaszt, hogy sokan nem kezelik családtagnak a magukhoz vett/megvásárolt/örökbefogadott kutyust, és adott esetben igen mostoha körülmények között tartják, láncon, poros, ürülékes udvaron, hitvány minőségű ételen, sokszor még a friss vízről is megfeledkezve. Az hogy mi bent tartjuk az agarat, nyilván a mi döntésünk, és nyilván lehet kint is tartani kutyát, megfelelő körülmények között, ám sajnos ezt nem ellenőrzi senki. Mi is járunk közterületre is, zacsiban végzi az ürülék és magam sem szeretem, ha más szanaszét hagyja. Talán ha már benne vagyunk ebben a csodás EU-ban, ne szégyelljünk átvenni ezt azt nyugatról. Pl a nagyobb szabadságot az ebeknek. Én belátom, hogy nem mindenki szedi a kakát, de itt van ez a sok kedves közterületes, aki bírságolhatna, mondjuk tettenéréskor 50.000HUF, majd meggondolná, szedi e a kutyája után legközelebb. Ez is csak félmegoldás persze, így is maradna kaka az aszfalton, ám közmunkás is van elég sok, nem panaszkodni kell, hogy nem tudnak nekik munkát adni, hanem megbízni őket azzal, hogy legyen tisztaság. Akkor talán nem a lapátra támaszkodva napoznának a parkban, hanem megtisztítanák a közterületet az ürüléktől. És persze sokkal sokkal több kutyás park. Ez az igazi megoldás.

  16. Jánosné Horváth says:

    Kívülállóként olvasgattam a cikket és a kommenteket.Minden indulat nélkül a következőket jegyzem meg: Talán nem kellene egymás torkának ugrani és mutogatni egymásra, gondolok itt kutyatartókra és nem tartókra, egyik vagy másik oldal szimpatizánsaira. El kellene gondolkodni: Valós megoldás helyett, KITILTOTTÁK a hajléktalanokat bizonyos helyekről, mert nem tudnak szembenézni azzal a ténnyel, hogy van némi részük abban, hogy ide jutott a társadalom ezen része.Most a kutyákat, kutyatartóval együtt TILTJÁK KI bizonyos helyekről, hogy miért? okot mindig lehet találni.! Mi következhet? KITILTANAK bennünket bizonyos városokból, bizonyos megyékből, no és végül az országból is. Indokot mindig lehet találni.!! EMBEREK!! NEM PÁRTOKRA, EGYMÁSSAL ELLENSÉGESKEDŐ TÁBOROKRA KELL SZAKADNI, hanem elgondolkodni, ez kell nekünk?? Mit is akarunk??? ÖSSZEFOGUNK !!!!! EGYMÁSSAL, MIND A 10 millióan, és megteremtjük a NEKÜNK TETSZŐ ORSZÁGOT , AHOL SZABADON JÁRHATUNK, KELHETÜNK, BOLDOGAN MEGELÉGEDETTEN ÉLHETÜNK négy és kettőlábasainkkal együtt. Ehhez emberek tudatszintemelésre, emberi tartásra, saját sorsunkért való felelősségvállalásra van szükség.

  17. bloemen says:

    En Hollandiaban elek. Azert irom le a tapasztalataimat, hogy lassak az otthon elok, hogy mashogyan is lehet. Nem kell kirekeszteni senkit sehonnan , azert mert allatbarat. Itt eloszor is : a kutyafuttatokban az uruleket ‘ kozteri porszivoval’ oldjak meg, igy nincs egymasra mutatas, kozhasznuak vegzik! A kutyafuttato gyonyoruen , viragokkal beultetett terulet, jo erzes ott setallni is. Barhova, mint etterem (!) , kavezo(!) pub(!), boltok(!) be lehet menni kutyaval. Par ember ‘elkepesztesere’ irom le, hogy az etermekben, cukraszdakban, boltokban -sajat tapasztalat- a rendeles elott , keretlenul, eloszor kutyasznekket hoznak ki es talban vizet, aztan jovunk mi a rendelessel !!! A pubokban a barszekre ulhetnek a nagyobb kutyak, a kisebbek gazdi oleben, de a barpultrol(!!!) esznek a kutyak . Nincs higieniara , fertozesekre valo hivatkozas! Mindezek mellett vagy ellenere -kinek, hogy tetszik- nagyobb a tisztasag barhol itt, mint Magyarorszagon… A felreertesek elkerules erdekeben-nem Magyarorszagot kritizalom, hanem tenyeket kozoltem, azert, hogy lattassam, mas orszagban elhetobb az elete egy vagy tobb negylabut tartonak, es ez nem telik semmibe, csak odafigyelesbe …

  18. Szeretlek Magyarország says: (előzmény @Rellablog)

    ” Úgy látom, tőled igen távol áll a kutyatartás. ”

    Miből sikerült megállapítanod?

    ” A gyerek-kutya kombó méginkább. ”

    Szeretném elmondani Neked, hogy gyerekem is van és kutyám is. A gyerekem a lakásban a kutya kertben és a részére épített házban. A nagyszüleim meséltek arról, hogy régen voltak akik az állatokkal kényszerültek megosztani a hajlékukat. Szerintem biztosan hallottad már a volt gyerekszobád tehén volt benne a radiátor szlenget.

    ” Mivel törvény –és szabálytisztelő és követő állampolgár vagyok, ”

    Magyarország Alaptörvénye*
    (2011. április 25.)
    XX. cikk
    (1) Mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez.
    (2) Az (1) bekezdés szerinti jog érvényesülését Magyarország genetikailag módosított élőlényektől mentes
    mezőgazdasággal, az egészséges élelmiszerekhez és az ivóvízhez való hozzáférés biztosításával, a munkavédelem
    és az egészségügyi ellátás megszervezésével, a sportolás és a rendszeres testedzés támogatásával, valamint
    a környezet védelmének biztosításával segíti elő.

    Szerinted a kutyák ürüléke a jogos testi egészségre nem veszélyesek?

    ” Szerinted mi a megoldás? ”

    Az lenne a megoldás, ha tudomásul vennék az emberek akik kutyát tartanak lakásban, hogy a kutyát nem arra kell nevelni, hogy a közterületen székletet és vizeletet ürítsen. Azt a lakásában alakítsa ki a gazdája az állatnak. Valamint a közterületen valamilyen gumibugyihoz hasonló megoldással előzzék meg a kedvencük piszkítását, ha nem képes a háziállata másképpen a lakáson kívül a székletét és vizeletét tartani.

    ” Szeretem a kompromisszumra törekvő embereket. ”

    Te mit tennél az engedményekkel járó megegyezés érdekében?

    ” A szó legszorosabb értelmében véve, nem vagyok hívő ember, de szerintem nem helyén való idekeverni a Bibliát. Más kávéház… ”

    Isten az általad közölt Márai idézetben is szerepel.

    Miért nem helyén való idekeverni a Bibliát?
    Az úgy kezdődött, hogy az általad idézettel történő Isten említést Én folytattam.
    Mi is volt előbb?
    A Te esetedben milyen kávéházról beszélünk?
    Gondolom nem az amit szabad Jupiternek esete az, hogy Neked szabad Márai idézettel Istent is említeni.

    ” egyszer s mindenkorra felelős lettem azért, akit megszelídítettem. ”

    Apropó ha már Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című művénél tartunk.

    ” Ha egyszer egy kérdést föltett, a kis herceg soha nem tágított tőle többé. ”

    Szeretném ha megtisztelnél Te is azzal, hogy az általam feltett kérdésekre válaszolnál.
    Az összesre!
    Valamint a kompromisszumra törekvés szerintem is fontos tulajdonság és képesség. A véleményedre Én is nagyon kíváncsi lennék.
    Neked mi lenne a megfelelő köztes ( szürke? ) állapot ?

    A napsütéses hosszú hétvégét viszont kívánom!

    Szia

    ui:
    Ne legyen igaza az Országos Meteorológiai Szolgálatnak!
    Az előrejelzés szerint az ország legnagyobb részén a többórás napsütés mellett változó mennyiségű gomolyfelhőzetre számíthatunk, de délkeleten tartósan felhős területek is lehetnek. Szórványosan valószínű zápor, zivatar.
    Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de zivatarok környezetében a szél átmenetileg viharossá fokozódik.
    A legmagasabb nappali hőmérséklet 20, 24 fok között alakul. Késő estére 11 és 17 fok közé csökken a hőmérséklet.

  19. Nikolett Ubah says:

    És mi van, ha a kutyámat a kezemben/ táskában viszem át a téren, vagy meg is állok vele??? Akkor nem tette be a lábát a térre.

  20. Kedves Szeretlek Magyarország!

    Úgy látom, tőled igen távol áll a kutyatartás. A gyerek-kutya kombó méginkább. Ezzel nincs baj. Abban egyet értünk, hogy szomorú tény, hogy 2014-ben sok kutyatartó még mindig nem képes európai módon viselkedni. Sajnos miattuk engem és a többi normális gazdit (akik takarítanak kedvencük után) negatívan ítélnek meg.
    Szerinted mi a megoldás? Azért mert a belvárosba költöztem és életet adtam, azért ajándékozzam el vagy tegyem ki az út szélére Bingót? Valóban csak fekete és fehér létezik? Nincs köztes állapot?
    Tényleg érdekel most is a véleményed, ha már ezt eddig is markánsan képviselted. Szeretem a kompromisszumra törekvő embereket. Fontos tulajdonság ez a képesség.
    Az idézet Máraitól származik, nem magyaráznám. De hidd el, azért mert valaki kutyát tart, teljességgel képes szoros és mély emberi kapcsolatokat is kialakítani. Ez bizonyítható tény. A szó legszorosabb értelmében véve, nem vagyok hívő ember, de szerintem nem helyén való idekeverni a Bibliát. Más kávéház…

    Napsütéses hosszú hétvégét kívánok neked!
    üdvözlettel: a Rellablog szerzője

  21. Szeretlek Magyarország says: (előzmény @nemértiazembereket)

    Köszönöm a felvilágosításodat. Nekem az a következtetésem soraidat elolvasva, hogy nincsen jól így ahogy van a szennyvíz kezelés. Kérlek egészítsd ki azzal a leírtakat, hogy szerinted mi lenne a megoldás a szennyvízre.

    Azt is szeretném, ha arra vonatkozóan is nyilatkoznál, hogy a városokban uralkodó kutyaürülék problémát Te érzékeled – e ?
    Szerinted kell a kérdéssel foglalkozni, vagy minden úgy jó ahogy van?

  22. Szeretlek Magyarország says: (előzmény @Rellablog)

    ” Ne hidd, hogy gyöngédség és önzés késztet az állatokat szeretni. Testvéreink ők, ”

    Nekem nincsenek állat testvéreim. Nem is a tesókámozósak kasztjához tartozok. Mások családját nem ismerem lehet, hogy nekik vannak állat testvéreik.

    ” s értelmük is van, néha bonyolultabb és finomabb, mint a legtöbb embernek. ”

    Nem kell azt szégyellni, hogy valaki nem talál magának értelmesebb lelki társat egy kutyánál.

    ” egy kutya közelebb van lelkedhez, mint a legtöbb ember, akit személyesen ismersz. ”

    Az biztos, hogy minden titkát elmesélheti az ebnek és az megőrzi amit hallott. Soha senkinek tovább nem adja.

    ” – te sétálj csak kutyáddal. Jó társaságban maradsz; s Isten tudja ezt.”

    A büszkén sétáló szerintem el kellene gondolkodjon azon, hogy miért nem talál az emberek között akiket ismer olyat, aki közelebb kerülhetne hozzá lelkileg mint a kutyája.
    Remélem nem azért mert nincsen olyan, akinek egy állatnál több értelme lenne.

    Az állat és az ember közötti különbségek jelentősek, azonban az ember minden tulajdonságának megvannak az előzményei az állatvilágban.
    Az ember az aki képes kultúrát és társadalmat létrehozni, pedig génjeink csak körülbelül egy százalékban különböznek a csimpánzokétól.

    Azt csak remélni tudom, hogy “Isten tudja ezt.” csak feltételezés és nem mondta neki. Az ugyanis ha valaki beszél Istenhez imádkozás. Az viszont ha Isten mond valamit valakinek az orvosi eset.

    “És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítő társat, hozzá illőt.” (1Móz 2,18)

    Lehet, hogy valakihez éppen a kutya illik!

  23. nemértiazembereket says: (előzmény @Szeretlek Magyarország)

    …amit pisikélsz meg kakikálsz te, az meg megy a Dunába és/vagy más vizekbe, majd szép nagy kört leírva vissza a vízcsapodva….

  24. Rellablog says:

    “Ne szégyelld te azt, ha szereted az állatokat. Ne röstelld, ha egy kutya közelebb van lelkedhez, mint a legtöbb ember, akit személyesen ismersz. Szeresd csak nyugodtan kutyádat, ezt a csillogó szemű, fáradhatatlan barátodat, aki nem kér barátságáért mást és többet, mint valamilyen szerény koncot és egy-egy simogatást.
    Ne hidd, hogy gyöngédség és önzés késztet az állatokat szeretni. Testvéreink ők, s ugyanabban a műhelyben készültek, mint az ember, s értelmük is van, néha bonyolultabb és finomabb, mint a legtöbb embernek.
    Mások nevezzék gyöngeségnek az állatszeretetet, gúnyoljanak ezért – te sétálj csak kutyáddal. Jó társaságban maradsz; s Isten tudja ezt.”

    Márai Sándor

  25. Szeretlek Magyarország says: (előzmény @György Köteles)

    Szeretnék érteni! Kérlek tanítsd meg. Azt sejtetik a soraid, hogy Te kened vágod a témát.

    ” Dr. Nyilas Anita szerint sokan nem tudják, hogy a póráz nélküli kutyasétáltatás miatt szabálysértési bírsággal is sújthatják őket egyes közterületeken.
    Az állatok megfelelő tartását, így a kutyák sétáltatását is, több jogi norma is szabályozza. Létezik az állatvédelmi törvény, vannak erre vonatkozó önkormányzati rendeletek és vannak egyéb alacsonyabb rendű szabályok, ilyen lehet például egy társasházi házirend, amely meghatározza az ebtartás szabályait a társasházban. Az állatvédelmi törvény az általános, mindenkire kötelező szabályokat határozza meg – húzta alá a D.A.S. Jog Szerviz szakértője.
    Szabálysértést valósíthatunk meg ugyanakkor, a kutya felügyelet nélkül hagyása, illetve póráz, avagy szájkosár nélküli sétáltatása esetében is. Az önkormányzatok saját jogköre, hogy bizonyos területeken megtiltsák a kutya póráz nélküli sétáltatását.
    Konkrét szabályozást a helyi önkormányzatok honlapjain találunk – mutatott rá a D.A.S. Jog Szerviz szakértője. ”

    A BELVÁROS-LIPÓTVÁROS BUDAPEST FŐVÁROS V. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS HONLAPJÁN NEM TALÁLTAM KONKRÉT SZABÁLYOZÁST ! ! !

    Az állatvédelmi törvény az általános, mindenkire kötelező szabályai nem említik ” (A példa kistestű puli stílusú kutyáról szólt.) ” esetében a póráz nélküli ” sétáltatás ” lehetőségét.

    Gondolom nyári napokon ha a szaglásoddal nincs baj érezted már a kutyavizelet erős szagát. Mi a javaslatod arra, hogy ne kelljen szenvedni tőle?

    Arra gondoltál már, hogy a kutyák ürülékét feláztató és elmosó esőzéssel a közterület szennyvízzel van elárasztva.
    Akkor a lábbelijének talpán mindenki hazaviheti a lakásába a mocskot. Kikerülni akkor már esély sincs.
    A szenny- és a csapadékvizeket elvezető berendezéseket már az ókori népek, például a görögök és a rómaiak is építettek.
    A szenny, az anyagok bűzös rothadása, a legyek és a patkányok mérhetetlen elszaporodása a legnagyobb járványveszélyt zúdította a városok lakóira. A járványok ezrével szedték az áldozataikat, és a hatóságok ezek kialakulásával szemben tehetetlenek voltak.
    A fertőző betegségek kórokozóinak felfedezésével kiderült, hogy a bélcsatorna fertőző megbetegedéseit — az enterális fertőzéseket — a széklet és a vizelet is terjeszti, így ezek összegyűjtése és elvezetése egészségügyi érdek is.
    A tífuszbacilust 1880-ban Eberth, a kolera kórokozóját 1883-ban Robert Koch fedezte fel.
    A szennyvízben igen sok a kórokozó baktérium. Ilyen többek között a tífuszbacilus, a kolera vibris, a vérhasbacilus, a lépfene, a tetanusz, a rosszindulatú vizenyő kórokozója.

    Magyarország Alaptörvénye*
    (2011. április 25.)
    XX. cikk
    (1) Mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez.
    (2) Az (1) bekezdés szerinti jog érvényesülését Magyarország genetikailag módosított élőlényektől mentes
    mezőgazdasággal, az egészséges élelmiszerekhez és az ivóvízhez való hozzáférés biztosításával, a munkavédelem
    és az egészségügyi ellátás megszervezésével, a sportolás és a rendszeres testedzés támogatásával, valamint
    a környezet védelmének biztosításával segíti elő.

    Mi a helyzet a közterületekkel ahol a kutyaürülékkel igen vastagon borított területek szinte egybefüggő borító burkolatként fedettek?

  26. Látom értesz a kutyatartás szabályaihoz!? A külföldieknél általában természetes, hogy pórázzal és a nagyobb tastű kutyákat szájkosárral sétáltatják. (A példa kistestű puli stílusú kutyáról szólt.)

    De gondolom ha netántán pártunk és kormányunk megbukik akkor a 2 lábú szinpatizánsai körbe h…ozhatják, sz…hatják a teret, az nem fog felháborítani.
    Még mielőtt szóvátennéd, én is elitélem azokat s kutyatartókat, akik nem takarítják el a kutyájuk termését.

  27. Szeretlek Magyarország says: (előzmény @György Köteles)

    Gondolom a póráz és a szájkosár természetesen rajta van a kutyán ugye?

  28. Szeretlek Magyarország says:

    ” a Jászai Mari téri park pedig hemzseg a hajléktalanürüléktől. ”

    Azt szeretném megtudni, hogy a város az emberi ürülékkel, vizelettel szennyezettebb mint a kutyákéval?

    Valamint a közterületen történő széklet és vizelet ürítésre nevelt kutyákkal az elindulást nem lenne sokkal találóbb a sétáltatás helyett nevén nevezve az éppen aktuális tevékenységet közterület szennyezésnek minősíteni?

    ” A közelünkben momentán nem tudok olyan helyet, ahol kötöttségek és a folyamatosan aggódó tekintetem nélkül, felszabadultan rohangálhatna a két jószágom. Vagy szégyellnem kéne magam, amiért a négylábúmat szeretném néha együtt sétáltatni a kétlábúmmal? ”

    ” – közvetve vagy közvetlenül – emberi szükségletek kielégítésére alkalmas. A javak egyes számú megfelelőjeként általában a jószág szó használatos. ”

    Tisztelettel szeretném megkérdezni, hogy a tompa eszemmel miként kellene a jószág értelmét felfognom?

    ” Nem igazságos, hogy azért mert kutyám van, a gyerekemnek is kiadják az útját! ”

    Ezek szerint akinek kutyája van az a gyerekét se viheti be a Kossuth térre ?

    ” Szép emlék: egyszer régen volt egy boldog időszak, amikor hatlábúak is beléphettek a Kossuth térre. ”

    Utolsó kérdésem: A hatlábú lényt hol lehet megcsodálni? Én csak az Agip emblémáján láttam eddig hatlábú kutyát.

  29. György Köteles says: (előzmény @Balázs Pápai)

    Szó értelmezés szerint nem követett el szabálysértést. Nem vitte, hanem a kutya a 4 lábán ment be.

  30. György Köteles says:

    Azért arra nagyon kíváncsi lennék, hogy az idegen nyelvet “perfekte” beszélő rendőrök, közterületesek, hogyan fogják megmagyarázni a külföldi túristának, aki a kutyájával jár minden felé, hogy ide be nem jöhet?
    A régi vidéki lakóhelyemre járt 1 holland házaspár évekig, és mindig értetlenkedtek, hogy a kutyájukat, miért nem vihetik be a ruházati áruházba, illetve egyéb üzletbe, mert náluk ez természetes.
    Ez megint egy baráti és demokratikus gesztus pártunk és kormányunktól.

  31. Balázs Pápai says:

    Gyaloggalopp után szabadon: Rendben van, hogy bevinni tilos. De ha bemegy, akkor vele lehet menni? 🙂

  32. Richard Robinson says:

    Nekem se kutyám, se gyerekem, de egyetértek, több kutyabarát tér és park kell.

  33. Péter Szipola says:

    Viszont a tömegoszlató lovak és rendőrkutyák (igaz ők BM-es állomány) bemehetnek. Azt azért meg lehetne “piszkálni”, hogy miért nincs kitáblázva. Ugyanis “tájékoztatási kötelezettség” van!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!