Ebgondolat

A kutyások, egy külön kaszt. Én is ide tartozom. Bingót hét éve fogadtam örökbe egy sintértelepről, s ha lehetett hinni az ottani „vezetőnek”, akkor idén már nyolc éves lesz. A belvárosban lakunk és Bingónak jó időbe telt, amíg megszokta: nem lehet csak úgy lerohanni a járdáról, a nevére ne csak vacsora előtt hallgasson és hát bizony a póráz kötelező (persze csak néha). Se Bingó, sem pedig én nem tartozunk a tökéletes kaszt még tökéletesebb tagjai közé, hiszen mindketten amolyan csapongó, hangulatlények vagyunk. Hasonlítunk egymásra. De hogy miben, az maradjon a kettőnk titka. A kutya jellemzi gazdáját! Bingó rávilágít összes gyengeségemre, hibámra, jó tulajdonságomra és szokásaimra.
Nyuszi szintén örökbefogadott, fiatal, kövérke jószág, és mindenkivel barátságos. Gazdája minden héten bemutatja nekem, pedig két éve ismerjük őket. De ami a legfontosabb Nyuszival kapcsolatban: stressz-szőrhullató. Ez azt jelenti, hogy csak és kizárólag akkor hullik a szőre, amikor valami miatt idegeskedik. Ebből arra kell következtetnem, hogy Bingó egész évben stresszel.
Van a kalapos, szivarozós, újságot olvasó férfi, aki három nagytestű kutyát tart otthon. Egyik sem bírja Bingót. A férfi viszont kedvelhet bennünket, mert akárhányszor találkozunk, messziről köszön, aztán megáll öt centire tőlem és megkérdezi, hogy van a gyerekem, hogy is hívják, mikor is született, majd elmeséli, hogy neki már hét unokája van, és hamarosan Alaszkába utaznak, ahova a kutyákat is viszik. Bingót mindig szeretné megsimogatni, de azt valahogy folyton elfelejti, hogy az én kutyám nem könnyen barátkozik idegenekkel, így a jól ismert beszélgetés kivétel nélkül heves ugatásba torkollik.
Alfonzka állandóan morog. Hogy mi baja Bingóval, azt nem tudom. Gazdája szerint az én kutyám morog, ezért Alfonzka úgy érzi, veszélynek van kitéve, meg kell védenie magát, így nincs más választása, mint az, hogy nekiugrik Bingónak. Jó párszor kíséreltem megmagyarázni, hogy nem az én kutyám morog, de próbálkozásaim süket fülekre találtak, ezért egy idő után feladtam. Rendben, legyen, Bingó a házsártos.
Angol hölgynek hívom azt az idős nőt, aki öregecske keverékével pont ugyanakkor sétál, mint mi. Akcentusa van. Szerintem Angliában élhetett sokáig. Kicsit biceg, bottal jár, de mindig nagyon csinos. Sosem láttam még olyan otthoni, leselejtezett cuccokban, amilyenekbe gyakran én is lemerészkedem, mondván: úgysem találkozom ismerősökkel. Néhány szót mindig váltunk, rendszerint az időjárást is érintjük. Eközben kutyáink futnak egy nyugdíjas kört, majd mindketten megállnak a lábainknál. Az angol hölgy örökké mosolyog, mindenkihez van egy kedves szava. Amikor terhes voltam, sosem felejtette el megkérdezni, hogy vagyok. Amikor pedig először meglátott babakocsival (és kutyával), megnézte a lányom és elérzékenyülve megkérdezte, hogy megölelhet-e. Nem egy tipikus magyar mentalitás.
A férjem Erő Jenőnek hívja azt a suhogós gatyájú, nagyhangú, vélhetően enyhe idegbetegségben szenvedő huszonévest, aki többszörösen terhelt, egyszer már betiltott kutyáját csak azért tartja, hogy mindenki lássa: ő bizony nem egy átlag állampolgár, sokkal több annál. A szerencsétlen harci kutya közelébe se ember, se állat, de még páncélba öltöztetett félisten sem mehet. Erő Jenő tesz is erről: igazi bunkó módjára jó előre figyelmezteti a kutyasétáltatókat, hogy legyenek oly kedvesek átfáradni a túlsó oldalra, ha jót akarnak maguknak. Természetesen én sosem teszek eleget udvarias kérésének, s mivel az ő kutyája a „gyilkos” (idézet vége), ezért kénytelen utat engedni nekem és „koszos korcsomnak” (megint idézet vége).
Ugyancsak a férjem kedvence az a hatalmas, fekete német dog, akinek hangjától megremeg a Markó utca. Férjem szerint a gazdája Hurghadán nyaralt, aztán hűtőmágnes helyett szuvenírként egy tevét hozott haza. Egyébként az óriási jószág sokkal barátságosabb, mint a hangja és kinézete. Bingó előszeretettel utasítja behódolásra, ami azért szokatlan, mert meleg helyzetekben általában a szoknyám mögé bújik, gyakran ő húzza a rövidebbet, de a behemót Devilt mégis szereti rendre utasítani.
Néninek neveztem azt a nénit, akinek négy kutyája van és kettesével viszi őket sétálni. Nénit a környéken senki sem szereti. Bevallom, eleinte én sem kedveltem. Sőt, sokszor idegesített, mert minden este ugyanazokat mondta el. A többi kutyás hamar magára hagyta, de én egyszer ott maradtam vele beszélgetni. Kutyái nem is bántanak, mint ahogyan azt állították és Néni sem olyan bosszantó, mint ahogy azt először gondoltam. Minden találkozáskor megkérdezi, fiú vagy lány a kutyám, és hogy hány éves. Én mindig ugyanazt válaszolom. És persze ugyanazt kérdezem. Néni mindig elmeséli, hogy a nagymamája kertjébe milyen szép virágokat ültetett, és hogy igazán kertes házban, a nagymamája házában érzi jól magát. Nem a jelenben él. Sosem ismer meg minket, sosem tudja, milyen nap van, de az évszakokkal sincs tisztában. Engem minden este érdekelnek a jól ismert történetei, mert szakadatlan olyan szenvedélyesen mesél múltjáról, ami neki ma is a jelen maradt, hogy képtelenség faképnél hagyni.
És igen, Bingónak válogatott barátai is vannak: Szacsvai művész úr Bárójával minden találkozáskor érdeklődve végigszagolják egymást, aztán egy gyors elválás a további forgatókönyv. Sokszor botlunk rendőr – és tűzszerészkutyákba, akik annyira élvezik az „ebédszünetet”, hogy azonnal lerohanják Bingót. És ahogyan én is megijednék attól, ha váratlanul letámadna egy rendőr, úgy Bingó is menekülőre fogja.
Ha madarat tolláról, embert barátjáról, akkor gazdát kutyájáról. És hogy milyen vagyok én? Azt árulja el Bingó.