Összecsaholódás

Gyerek és kutya. Hetti és Bingó. A kutya az ember legjobb barátja. Bingó az én legjobb barátom. És most már Hetti legjobb barátja is.

Néhány napja hallottam, hogy egy család csak azért vált meg hatéves kutyájától, mert babát készült pottyantani a gólya. Szőrtelenítés, nyáltalanítás, négylábútalanítás, fertőtlenítés és már érkezhetett is az új emberélet. Nyilván vannak és lesznek is kivételes esetek, de nem értek egyet azzal, amikor egy pár csak az utódlás miatt szabadul meg egy háziállattól. Elgondolkodtam: vajon én vagyok túlságosan is stressz-mentes anyuka, vagy felelőtlen szülők vagyunk, amiért kutyaszőrben, csaholva neveljük fel a gyerekünket?

Ha jól számolok, egy olyan család sincs a környezetemben, amelyiknél a gyerek mellett egy négylábú is rohangál a lakásban. Mi ebben is kivételek vagyunk. Bingó hét éve az enyém, öt éve a miénk, és lassan pontosan egy éve egy két lábon közlekedő embergyermeké is. Viszont ahogy közeledett a szülés napja, egyre jobban tartottam egy bizonyos találkozástól: vajon hogyan fogad majd a kissé elkényeztetett, a szívünkhöz külön bejárattal rendelkező kutyánk egy ordító, nyávogó, recsegő babát, aki hol a karomon, hol pedig az egyik cicimen fog csüngeni? És az első hónap még csak-csak kivitelezhető, de mi lesz akkor, ha már Hetti kúszni, mászni, teperni fog? Féltem, hogy egy olyan választás elé kényszerülök, amit fájdalmak nélkül nem lehet meghozni. De közben mindig is bíztam Bingóban és valami azt súgta, nem lesz semmi gond.

Sosem volt kérdés, hogy lányunk születésével mi lesz Bingó további sorsa. Marad. Még akkor is, ha sokan megkérdezték tőlem: „akkor anyukádékhoz költözteted a kutyát”? Mintha evidens lett volna. Eszünk ágában sem volt, pedig egy belvárosi ház ötödik emeletén élünk, és egyszerre egy darab kiszolgálásra szoruló, magatehetetlen lény talán épp elég is. Ahogyan saját magamat a szülésre, úgy Bingót is igyekeztem felkészíteni arra, hogy hamarosan kiüti jól megszokott helyéről egy nála húsz kilóval könyebb valami. Egyre növekvő pocakomat kuncogva mutogattam neki, hátha még a szülőszoba előtt hozzászokik és megszereti az új felállást.

Hét évvel ezelőtt felelősséget vállaltam valakiért, akit akkor még egy kertes házba menekítettem egy pusztulásra ítélt sintértelepről. Benyúltam egy kutyákkal teli kis cellába, s elsőként ő nyalta meg a kezem. Innentől megpecsételődött közös sorsunk. Nem volt mit tenni. A kertes házból végül második emeleti, zöldövezeti lakás lett, majd következett a belváros. A költözéseknél mindig csak néhány dolognak jegyeztem meg a szemeteszsákokba dugdosott helyét, ez pedig a kutyapóráz volt. Bingó mindenhova követett: egyetemre, munkahelyre, vonatra, villamosra, nyaralni, telelni, pasizni, bulizni. Mindenhova.

Nyugtázta döntésem azzal, hogy hamar megszokta, megszerette a szerelmem, akiből aztán férj és (na jó) falkavezér lett. Őszinte vagy érdek barátságokat kötött más kutyákkal, bőkezű szomszédokkal. Nem egy mintaeb, ahogyan a gazdája sem tökéletes, de ő az első kutyám, és most nem tudom elképzelni, hogy valaha is ragaszkodok majd ennyire egy jószághoz. Amikor tavaly augusztus 8.-án este beindultak a fájásaim, nem tágított mellőlem. Egy percre sem hagyott el. Hűségesen ült a székem alatt, amíg én összeszorított fogakkal azon gondolkodtam, mindent bepakoltam-e kórházi csomagomba. Még a WC-re is be kellett engednem, mert kaparta utánam az ajtót. Jódarabig hármasban vajúdtunk: a férjem, a kutyánk és én. A kórházba indulás előtt átvittük Bingót édesanyámékoz, nehogy egyedül legyen, amíg én hálátlanul egy kisbabát szorongatok helyette napokig, a falkavezér pedig egy fáradságos szülés után sorra rendezi a tejfakasztó bulikat. Az egyre erősödő fájásaimmal még sétáltunk vele egy órát úgy, hogy negyedóránként jól megszorongattam egy-egy fa törzsét, ugyancsak összeszorított fogakkal. A búcsú nehéz volt. Tudtam, hogy Bingó legközelebb már Hettivel a kezemben lát viszont.

Amikor hazaértünk a kórházból, nem jött elém köszönni. Illetve nem elém jött. A férjemnek örült, de úgy, ahogyan addig soha. Megszagolgatott engem is, egy kis boldogságot is láttam rajta, de utána visszarombolt a férjemhez és nála örömködött tovább. Nem haragudhattam Bingóra, hiszen én is megcsaltam őt. Kis vívódás után letettük elé Hettit a hordozóban. Körbejárta, megszagolta. Aztán visszaült elé és hol jobbra, hol balra döntötte a fejét. Mint amikor először találkozott kakassal. De ilyen „hettifélét” nem látott még sosem. Az első néhány szoptatás úgy zajlott, hogy az én ölemben gyerek, a férjem ölében kutya. Ha pedig a férjem nem volt otthon, akkor Bingó ráült a lábamra, esetleg közelről figyelte az eseményeket. „Na, ezt látná a védőnő!” – mondogattam neki mindig.

Bingó ugatására Hetti össze sem rezzent, a napi többszöri porszívózást pedig kifejezetten szerette, mert ismerős hang volt. Az első, hármasban megejtett sétánk tökéletesre sikeredett, így ez azóta minden napos program. Amikor kiderült, hogy Hettinek van egy kis mozgás koordinációs zavara –aminek az egyik velejárója az ökölbe szorított kezecskék- Bingó nem hagyta cserben riválisát. Hettivel naponta többször odaültünk a kosara mellé, kinyitottam a kezecskéit és nyitott tenyérrel simogattuk a mi kutyánkat. Hiszek az állatok gyógyító erejében és tudtam, hogy ez segíteni fog. Így is lett. Hetti kézfejéből másfél hét alatt elillant a görcsösség. Állni is Bingó közreműködésével tanult meg. Lányocskánk felkapaszkodott a négy láb valamelyikén, majd bőrbe és szőrbe markolva egyszer csak megállt. Bingó egy tapottat sem mozdult a produkció végéig. Egy helyben, szilárdan, engem nézve, hogy megdicsérem-e, állt ott, ahol Hetti épp ráakaszkodott. Megdicsértem, megszeretgettem. Mindkettőjüket.

Bingó hamar elfogadta, hogy nekem most már egy másik kiskutyám is van. Ha az elején haragudott is rám emiatt, ma már helyreállt a viszonyunk – azt hiszem, megint én vagyok a kedvenc. Az egyik. Azt nem mondanám, hogy utánam Hetti következik, de ami a lényeg: szeretik egymást. Ugyan még mindig van fülcibálás, faroktépés és tollfosztás, de egyre több a felhőtlen együtt fetrengés is. Hetti láthatóan és hallhatóan Bingónak örül a legjobban a szűk és tág családból egyaránt, Bingó pedig imádja, ha egy kisebb mennyiségű táplálék (inkább nagyobb mennyiségű) lehullik (inkább Hetti direkt leadja neki) az etetőszékből. Van fekete és fehér szőr, van nyalakodás, kutyakaja evés, vizes tál felborogatás, volt már falat előbb Bingó, aztán Hetti szájában. Volt babacsörgőn és rágókán való megbosszulás és kutyakosárba való benégykézlábazás, sőt elszundítás. De mindezekkel együtt nagy a szeretet. És nekem ez fontosabb a széles-spektrumú higiéniánál.

A szemem sarkából mindig figyelem a kettejük játékát, mert az ördög nálunk sem alszik. Viszont tudom, hogy Bingó sosem bántaná a mi gólyapottyantottunkat. Mindent megenged neki, de ha megunná Hetti folyamatos figyelmét, akkor fogja magát és odébb áll. Sosem zártam el őket egymás elől, inkább mindkettőjüknek megtanítottam, mit szabad és mit nem. Bingó okos kutya: hamar jól vette az akadályokat. Hetti okos kislány, de egy érdeklődő kis tankocska, aki néha nem akar uralkodni magán. Nem is kell, mert biztonságban van. Türelem, szép szó, gondoskodás – és a következő gólyapottyantottnál kezdhetek mindent elölről.

Mi négyen összetartozunk. Összetartjuk egymást. Apa, anya, gyerek, kutya. Család. Mi, emberek Bingó legjobb barátai vagyunk. Én vagyok a legeslegjobb. De most már Hetti is a barátja.