Van, amikor ballábbal kelünk fel, s rendre nem sikerül semmi. Mit lehet tenni, ha ez a nap nem értünk kelt fel? Mondanám, hogy pizsama marad, vissza az ágyba, és másnap reggelig ki se bújjunk onnan. De kinek van erre ideje? Viszont van egy másik ötletem is.
Elromlik a lift, amikor a földszinten állok gyerekkel, babakocsival és két húsz mázsás szatyorral. Nagy dérrel-dúrral fölvonszolom magunkat az ötödikre, és hiába pakolom ki a tejfölt és az olajat, fölöslegesen szórom ki táskám tartalmát a földre, el kell fogadnom: kizártam magunkat. A kínkeserves kulcsszerzés után Hetti körbekeni popsikrémmel a tévét és annak környékét, majd apró darabokra tépked három guriga wc-papírt és két tekercs papírtörlőt, amíg én a konyhában kotyvasztok. A rántás odaég, a tészta letapad, a hús képtelen megsülni. Hetti délutáni szunyókálása alatt leülnék kicsit írni, de elromlik öt billentyű a gépemen. Legszívesebben földhöz vágnám, de azzal is csak magamnak ártok. Aztán kiesik egy tányér a kezemből, az orrom előtt csukja be a troli az ajtót, pedig nagyon sietnék. Leszakad és eltűnik egy különleges, pótolhatatlan gomb a kedvenc blúzomról, középfülgyulladást diagnosztizálnak nálam, elromlik a wc-tartály, összemosom a hófehér szennyest egyetlen, bújkáló piros felsővel. Mi jöhet még? Egész nap csak bosszantó dolgokra számítok, és már csak azt várom, hogy végre vége legyen a napnak. Minden porcikám az ágyat kívánja. És a holnapi, szebb jövőt.
Apró kellemetlenségek ezek, amiken könnyen úrrá lehetünk. Talán egyáltalán nem kellene ezeknek nagy jelentőséget tulajdonítani. Hiszen egészséges és gyönyörű a lányom, szeret a férjem, van fedél a fejünk fölött és a tejbe is van mit aprítani. Este persze lelkiismeret furdalásom van, amiért kicsinyes dolgokon zsörtölődtem, és ezerszer is megfogadom, hogy többé nem hagyom, hogy hatalmába kerítsen a “Ballábbal ébredő védőszentje”. De kinek nincsenek mumus-napjai, amikor azt kívánja, bárcsak fel sem kelt volna? Az én naptáramban szerepel néhány ilyen, pedig tudom: minden nap mosolyognom kéne. De mégis vannak napok, amikor úgy érezem: a világ kibabrál velem, én pedig csak tehetetlen elszenvedője vagyok gúnyos tréfáinak. Tehetek én bármit, ő nagyban tesz rám. Ismerős érzés?
Kitaláltam valamit az ilyen „ballábas” napokra. Először is, elhatározom, hogy bármi jön, nem zökkenthet ki a jókedvemből. Nem bánom, ha nem süt a nap, türelmes leszek Hetti harmadik teljesen értelmetlen hisztijénél is, és ingyen sportnak fogom fel, ha öt emeletet kell felgyalogolnom. A pohár akkor is tele lesz, ha én már a fenekére néztem.
Néhány napja figyelek. Begyűjtök minden kedvességet. Amitől elmosolyodom, ami átölel egy pillanatra, ami tölt egy decit a kikortyolt poharamba. Csöppnyi jóságok, csipetnyi meglepetések, egy kismaroknyi emberség. És ez bizony mindenkinek jár, nem csak nekem.
Összegyűjtöttem azokat a derűs eseményeket, amelyekkel az elmúlt napokban találkoztam. Amelyekre nem számítottam, de úgy hiányzott, mint egy falat kenyér. Nagylelkű idegenektől, ismeretlen jótevőktől. Nem nagy dolgok ezek, mégis oly sokat jelenthetnek, ha odafigyelünk rájuk. Tovább adni pedig szinte kötelező!
– a Fővárosi Bíróság előtt három rendőr mosolyogva visszaintegetett Hettinek
– egy velem egyidős lány előre engedett a postán
– egy középkorú nő átadta a helyet a 105-ös buszon nekem és Hettinek
– az ételfutár önként lement a közeli boltba felváltani a tízezresem
– zacskóval kisegített egy fiatal srác, amikor nem tudtam felszedni Bingó „prodoktumát”
– egy hajléktalan bácsi elkapta Hetti motorját, ami a lejtőn lefelé gurult
– egy idős néni Hetti után szalad, hogy ne toccsanjon bele egy sártengerbe (persze a lányom nyakig dagonyázott benne, mire én is odaértem)
– egy kutyasétáltató férfi megdicsérte a szemüvegem
– kamasz fiú papírcsákót hajtogatott Hettinek (a lapot önzetlenül a matek füzetéből tépte ki)
– rögtönzött fókabemutatót tartott egy állatkerti gondozó, és oda is csalta nekünk az egyiket, hogy megérinthessük
– egy kedves taxis segített felcuccolni a nagymamámékhoz, mivel 15 kiló húst és egy 15 kilós alvó gyereket kellett volna beszerencsétlenkednem a lépcsőházba
– nyolcéves kislány két órán keresztül csúszdázott, ugrált, fogócskázott Hettivel
– egy idegen anyuka segített Hettinek lecsúszni egy magas csússzdáról a játszótéren, amíg én föntről bíztattam
– a lépcsőház új takarítónője megengedte a lányomnak, hogy felmosson egy kicsit
– 24 órája lejárt a bérletem, de a BKV-ellenőr szemet huny feledékenységem felett és nem büntetett meg (természetesen a villamosról leszállva azonnal pótoltam hiányosságom)
– a kéményseprő szó nélkül levitte a bejárati ajtónk előtt éktelenkedő szemeteszsákunkat
Amikor csupa rosszindulattal, utálatos megjgyezésekkel találkozunk, akkor igenis jól jönnek ezek a filléres, ám nagyon is értékes mosolyfakasztók, szívmelengetők. Bal láb helyett rögtön a jobb landol elsőként a padlón. Ma te is tedd szebbé, színesebbé, szikrázóbbá egy vadidegen napját! Én azon leszek. Ma és holnap is. Talán csak csepp a tengerben. Apró örömök az életben, amik ugyan a világot nem feltétlen teszik jobbá, de a napunkat egész biztosan.
„Ami a virágoknak a napfény, az az embereknek a mosoly. Igaz, apróságról van szó; ám az életünk ösvénye mentén elszórt mosolyok értéke felbecsülhetetlen.”
Joseph Addison (brit újságíró)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: