Itt vagyok, megvagyok, még élek, és azt hiszem, minden a legnagyobb rendben. Heszna és Mirkó szépen gyarapodnak, Hetti még mindig nem utálta meg sem a testvéreit, sem a szüleit, sem pedig az új, megváltozott helyzetet. Azt hiszem, szerencsések vagyunk, mert reprodukcióink rugalmasak, ritmusuk abszolút megegyezik a miénkkel, sokat esznek, keveset sírnak, és mert egészségesek és csodálatosak! Náluk jobb már nem is történhetett volna velünk, bár a gyönyörű anyaság nem csak széppel és jóval jár párban. Hárman párban.
Nappal kenyérre lehet engem kenni, türelmes és mosolygós édesanya vagyok, akinek egyáltalán nem hiányzik az ágya. Mindenféle helyzet magaslatán biztosan egyensúlyozom, nem fárasztó eltolnom az összes gyereket egyedül a vacsoráig, amíg haza nem érkezik életem párja, gyermekeim apja, szeretett váltótársam. Szinte minden percem be van osztva, kialakult egy feszes napi rutin, amibe belefér minden a reggeli ágyazástól kezdve, a könyvtárba való beiratkozáson át, ölbeli játékokon innen, focizáson túl, a porszívózásig. Nem mondom, hogy könnyű, és néha nem szoktam kiborulni, de megtanulható feladat egyszerre három kisgyerkőc útját egyengetni. Nem beszélve arról, hogy semmi nem lehet jobb dolog az én nagycsaládosdimnál!
Ha nem a Csöppeket etetem, akkor Hettivel játszom, akit igyekszem mindenbe bevonni, hogy például egy pelenkázás ne csak nekem legyen program. „Távirányítómikrofonba” együtt éneklünk az apróknak, és van hogy segít megnyugtatni az aktuális „renitenskedőt”. Aztán olyan is van, hogy nagylányom egy nap már a harmadik egész estét betöltő Walt Disney mesefilmet nézi, amíg én picit duplababázom, felmosom az egész lakást, vagy épp kókadozom mellé bújva a kanapén azt sem tudva, hogy az Aladdin vagy a Mackótestvér megy-e. Mindennel ki vagyok békülve, minden egyes pillanatát imádom annak, hogy januárban egyszerre két gyerekem született (két és fél év alatt összesen három), nem okoz gondot egyik nappal sem, semmi pénzért nem cserélnék senkivel. De az éjszakai kelésekkel még mindig nem tudtam megbarátkozni. H&M négy-ötóránként válik farkaséhessé az éj leple alatt, ami egyáltalán nem mondható vészesnek, de egy kör másfél-kétórát is igénybe vesz, ami azt jelenti, hogy mire befejezem az első menetet, lassan kezdődhet is a második. A férjem sokat segít, de próbálom őt mentesíteni, mert neki másnap mégiscsak egy munkahelyen kell megfelelnie, én pedig csak itthon lógatom a lábam egész nap 🙂
Jól bírom a gyűrődést, bár gyakran egész egyszerűen elfelejtek enni vagy inni, néha nem tudom, melyik gyerekem szopizott elsőként, melyiket tettem tisztába, sőt éjszaka össze is szoktam őket keverni. A táskák állandósulni látszanak a szemeim alatt, rendszerint fogalmam sincs, milyen napot írunk, néha elfelejtek Hettire éjszaka pelenkát adni, és attól tartok, ha Bingó picivel jobban meghúzná magát, arra sem emlékeznék, hogy volt-e valaha egyáltalán olyan élőlényünk, aki nem rugdalózót visel. Ha elviszem a három kisutódot a szabad levegőre, magamnak semmit nem pakolok be (se iratokat, se pénztárcát, se telefont, se szemüveget), mert számomra már saját magam nem is létezik. Kizárólag pelenkával, popsitörlővel, pótruhával, cumisüvegekkel, egy napi hideg gyerekélelemmel és aprócska játékokkal van tele a táskám. A reggeli kávémat minimum háromszor újra kell melegítenem, mindent grammban és milliliterben mérek, és az egyetlen barátnőmnek is sorszámot kell tépnie hozzám. Vagyis az életem legnagyobb része most az anyaságról szól. Szeretem.
Van néhány egészen elképesztő élethelyzet, amit csak az érthet meg, akinek egyszerre több gyereke van, vagy az egy szem utódnak köszönhetően olyan kialvatlan, mint… mint, na, annyira fáradt vagyok, hogy nem jut eszembe, hogy mint mi. Kialvatlan és kész 🙂 Ha az ember két hónapja nem aludt egyhuzamban három órát, és ez idő alatt még a csillagokat is megszámolta az égen, akkor sziklaszilárd meggyőződései bizonyos dolgokról úgy omlanak le, mint a budai Vár néhány darabja.
– A minap a nappaliban roskadozva etettem valamelyik gyerekem, és épp a tévét bámultam. Egy szenvedélyes ágyjelenet ment, ami után én semmi másra nem tudtam gondolni, mint arra, hogy ezek miért ezt csinálják alvás helyett? Hát meg vannak ezek húzatva? Ahelyett, hogy este 8-kor lefeküdnének aludni, és reggel 8-ig meg sem moccannának, inkább egymással foglalkoznak ilyen fáradhatatlanul? Isten őrizz, hogy én ezt válasszam a közeljövőben egy kiadós, édes, kedves, soha vissza nem térő alvás helyett! Nem, nincs az a pénz!
– Múlt héten átestem az első kimenőmön háromgyerekes anyaként. Aggodalmam, miszerint a férjem mindent elront néhány óra alatt, és oda az én tökéletes, hibátlan és kifogástalan neveltetésem, teljesen alaptalan volt. Amíg én az otthon maradó nagycsaládom miatt izgultam, addig az utcán két lány beszélgetett arról, miért nem tart az egyik a másikkal bulizni. Nem fogjátok kitalálni! Mert az, amelyiknek nem volt kedve a hajnali részegséghez, előző éjszaka fél 2-kor feküdt le és már fél 8-kor fel is kellett kelnie. Anyám, de jó neki! Komolyan majd’ bele pusztultam a sárga irigységbe.
– Amikor a fellépésre tartottam, megláttam az Andrássy úton egy –minden bizonnyal- méregdrága kis hotelt. Komolyan megfordult a fejemben, hogy –kerül, amibe kerül- kiveszek egy szobát néhány órára, és azt füllentem a húgomnak, hogy betegség miatt sajnos mégsem tudtam elmenni a fellépésére. Ezt a gondolatot hamar elhessegettem, de utána azon kezdett járni az agyam, hogy melyik az a hülye külföldi, aki a hotelben elfogyasztott vacsorája után nem a pihe, puha, kényelmes ágyában akarja tölteni az éjszakát, hanem szeretné megcsodálni a kivilágított magyar fővárost? Hallatlan, felháborító, elfogadhatatlan és botrányos!
– Fiatalabb és gyermektelen koromban azt hittem, csak egy valamiért lehet megköszönni egy férfinak a „múlt éjszakát”. Közel a harminchoz, három gyerek után kellett rádöbbennem, hogy nem! Valamikor a héten annyira fáradt voltam, hogy este 11-kor beestem az ágyba (természetesen fogmosás és fürdés nélkül), és csak másnap reggel fél 7-kor kászálódtam ki onnan ugyanabból a pózból. Se kép, se hang. A férjem nagyszerűen helyt állt, csöppjeink semmiben nem szenvedtek hiányt. Ébredtek, ettek, büfiztek, aludtak. Mindezt egy kukk nélkül, hogy tudjak aludni. Amint napközben volt egy kis időm, novella hosszúságú, áradozó email-t írtam gyermekeim tökéletes édesapjának, amiben ezerszer is megköszöntem ezt a múlt éjszakát…
Heszna és Mirkó minden egyes kialvatlan percért kárpótol: egyre többet mosolyognak rám. Hetti pedig sosem felejti el megsúgni, mennyire szeret. Leírhatatlan érzések sora. Ilyenkor azonnal elfelejtem, mennyit aludtam, illetve nem aludtam az éjjel, milyen magas ruhakupac várja, hogy végre elpakoljam, vagy hogy milyen régen mostam már meg a hajam. Háromgyerekes, éjjeli bagoly, kakaskukorékoló anyának lenni nehéz feladat. Nehéz. De minden reggel örömmel, visszapillantás nélkül hagyom hátra az ágyam.
Aludjatok jól!
Zinaida Serebriakova: Sleeping Katya (1945)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: