Úgy suhannak el felettem a napok, mint márciusi gólya, aki Afrikából hazasietve minél előbb szeretne fészket építeni lakályos villanyoszlopa tetejére. Folyton folyvást sürgeti az időt, szeretne villámgyorsan tojásokat rakni, s alig bírja kivárni, hogy fiókái ott kuporogjanak alatta az összetartozás valóságos fészkében.
Az idő rohamos múlása azt jelzi, hogy mégsem csinálom olyan rosszul ezt a nagycsaládos anyásdit. Bevallom, vannak napok, amikor csak arra vágyom, hogy végre több óra hosszára lecsukhassam a szemem, és vannak pillanatok, amikor a fáradságtól minden nyűgömet a férjem vállára pakolva megbántom és ennek következtében válni akarok. Vagy ő bánt meg, és ő akar válni. A szerelem, a szeretet és a három közös kiskorú összetart bennünket annyira, hogy ezek a szavak ne fejlődjenek tettekké, és még mindig tartjuk magunkat ahhoz, hogy nem alszunk el haragban. Lefekvés előtt: az ő kisujja és az én kisujjam összefonódik, elmosolyodunk és máris szent a béke. Aztán másnap kezdjük az egészet elölről 🙂 Olyanok vagyunk, mint a gólyák: egy életre választottunk párt, kitartunk egymás mellett legyen a fészkünk templom tornyán vagy lakatlan ház tetején. Együtt alszunk el, és minden reggel együtt is ébredünk.
Kialakult a napi rutinunk, amihez megpróbálom tartani magunkat, de nem esik nehezemre kompromisszumot kötni, ha épp arról van szó. Kimaradt fürdés vagy előrehozott etetés miatt nem omlok össze. Arról nem is beszélve, hogy a csokis kézlenyomatokat a falon már kifejezetten megszerettem. Az agyontapicskolt sminkszettem is a szívemhez nőtt, főként amiatt, mert Hetti annyira édesen kérdezi, vörösre mázolt szájjal (és fogakkal), hogy “haraszkol?”, hogy nem bírom ki nevetés nélkül. A gyerekszobában naponta csak egyszer vagyok hajlandó rendet tenni, amiben Hetti ügyesen közreműködik a nap végén. Nem dől össze a világ, ha a csöppek etetése hébe-hóba nem egyszerre történik. Nem akadok ki, ha Hetti fél tégely popsikrémmel keni be Mirkó lábát, sőt akkor sincs semmi baj, ha kipróbálja, amíg tápszert készítek, vajon Heszna fején fog-e a sötétkék filctoll.
Ébredés – hogyhogy nem mindig valamelyik gyerek kelt bennünket
Bingó séta – munkába indulás előtt, lóhalálában rohan egyet a férjem a kutyánkkal
reggeli – kinek szilárd, kinek folyékony halmazállapotú, kinek csak egy gyors kávé játék és szórakozás – nekem inkább megfeszített munka és hatalmas fejtörés
séta – ikerbabakocsival száguldozom Hetti után, vagy három órát nézem a babakocsi mellől, ahogyan hintázik, mászókázik, homokozik a vele egykorúakkal
ebéd – én már a főtétel puszta látványával is jól laktam
mese – lapozni nem tudok, mert egy kéthónapos ilyenkor biztosan a karomba kívánkozik
játszás – a vasúti hálózat kiépítése alól sokszor igazoltan hiányzom, mert egy másik szobában egy ötkilóst altatok. Vagy kettőt.
vacsora – a konyhapulton két gyerek rötyög, bohóckodom, kenyeret kenek, paradicsomot szabdalok
fürdés nagynak, fürdés kicsiknek – ki tiszta vízben, habok között, ki a saját izzadságában
Bingó séta – ez mára már csak a férjem feladata lett
alvás – elérzékenyülve megnézzük mind a három csukott szemű utódot, közös romeltakarítás
éjszakai műszak – a múlt héten az éjjeli párosetetés után mostam fel az egész lakást (legalább senki nem csúszott el).
Leírva olyan rövidnek és egyszerűnek tűnik, de végigcsinálva már koránt sem az. Hosszú, bonyolult, huszonnégy órán át tartó, fárasztó, de sokszor kisujjból kirázós, pofonegyszerű, begyakorolt és zökkenőmentes. Minden percével együtt csodálatos. Imádom!
Heszna és Mirkó naponta többszázszor mosolyodnak el, amivel azonnal levesznek a lábamról. Néha gagyarásznak, sokáig nézegetik egymást és figyelemmel követik a körülöttük zajló világot. Aki egyszerre három pici édesanyja, az biztosan megérti, hogy olykor mechanikusan, már-már robothoz hasonlóan rovom a köröket körülöttük. Gyors pelenkázás, szapora csap alá dugás, szélsebes öltözés, villámgyors tápszer készítés, lendületes büfiztetés. Aztán még egyszer ugyanez, kétszer akkora tempóval. Néhány napja észre sem vettem a nagy munkában, hogy Heszna pelenkacsere, Mirkó pedig fürdés utáni krémezés közben hosszan mosolyogott rám. Néha annyira belefeledkezem a rutinba, hogy nem tudok megállni egy pillanatra sem. Nem tudok rácsodálkozni, elgondolkodni, visszaemlékezni, örülni, meghatódni. Igyekszem az összes gyerekem minden igényét kielégíteni, ügyelek arra, hogy egyik se szenvedjen hiányt semmiben. Ne kelljen engem nélkülözniük! Persze ez lehetetlen feladat, s emiatt sokszor van lelkiismeret furdalásom. Nem kéne. De valamiért ez az érzés sokszor szólít meg. Én pedig szóba elegyedek vele. Olyan vagyok, mint a fehér gólya: igazságosan mindegyik fiókám szájába ugyanakkora falatot akarok dugni.
Kényszerszülte laza anyuka vált belőlem, aki minden gond nélkül tölt öt órát az állatkertben egyedül három gyerekkel, aki simán leplezni tudja izgalmát, amikor a kéthónaposokat apára hagyja egy egész napot, hogy ő a két és félévessel múlassa kettesben az időt. Tucatszor szálltam trolira Hetti kedvéért ikerbabakocsival és rollerrel, idegeskedés nélkül selejteztem ki két etetés között, becsípődött izületekkel a gardróbomat. Napjában ezer meg ezer feladatot kell teljesítenem, és ha azt szeretném, hogy a gyerekeim nyugodtak és kiegyensúlyozottak legyenek, akkor először nekem kell azzá válnom. Hát azzá váltam.
Minden nehézség ellenére most is azt vallom: álomgyerekeink vannak. Négy-öt óránként szopiznak a legapróbbak, egyedül alszanak el az ágyukban, tényleg csak akkor sírdogálnak, ha nyomós okuk van rá. Szupercukik! Hetti még most is minden nap elnézi nekem, hogy a szeretetem már nem csak őt fojtogatja, és az apukájának is kettővel több lett a szeme fénye. Édesen segédkezik szinte mindenben (persze ezzel inkább pluszmunkákat gyárt nekem), és nincs nap, hogy ne mondaná el, mennyire szeret bennünket. Ez különösen jól esik azok után, hogy közli: Hesznának a nővérem az anyukája, a férje az apukája, Mirkónak pedig a nyolcéves unokahúgom és az ötéves unokaöcsém a szülei 🙂
Este mindenki a saját ágyában alszik el, mi pedig élvezzük a férjemmel a csöndet, a vízszintes testhelyzetet és azt, hogy akár még három órát is alhatunk egyhuzamban. Akár még összabújva is. Aztán néha Heszna szuszog mellettem, néha Mirkó. Néha pedig Hetti. Alkalomadtán az is megesik, hogy hajnalra megduplázódik a személyek száma az esti lefekvéshez képest. Izgatottan várom, mikor jön el a pillanat, amikor a család összes kiskorúja furakszik közénk éjfél és reggel hat óra között.
Olyan vagyok, mint márciusi gólya, aki Afrikából hazasietve minél előbb szeretne fészket építeni lakályos villanyoszlopa tetejére. Eszmei értékem pedig nem saját magam miatt olyan hatalmas. Sokkal inkább az alattam kuporgó fiókáknak köszönhetően…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: