Aki volt már gyerekkel nyaralni, annak egész biztosan megfordult már a fejében, hogy miért nincs külön szó erre? Hiszen ilyenkor egy szülő maximum csak éjszaka kapcsolódhat ki. Minden percben kielégítjük lányunk igényeit, az a fontos, hogy együtt jól érezzük magunkat. És mikre nem képes egy szülő? Bébi úszógumi, trambulin, teknősvadászat, rovartanulmányozás, gumiklumpa a szivárvány minden színében, hidrofób úszómester és megszámlálhatatlan homokozó forma és homokvár. Mi így nyaralunk…
Egy lezárással indult az idei nyarunk. Mielőtt betuszkoltam volna a fél lakást néhány bőröndbe, elbúcsúztunk a Pető Intézettől. Augusztusban ugyan még vissza kell mennünk kontrollra, de minden jel arra mutat, hogy Hetti tökéletes. Szakmai és természetesen anyai-apai szemmel is. Három hónapos kora óta minden pénteken ott voltunk. Egy alkalmat sem hagytunk ki. Hetti sokszor sírt, én még többször. Aztán ezerszer is láttam ott mosolyogni, de ő még ennél is többet fakasztott az én arcomra. Szorgalmasan, kitartóan, sőt néha erőszakosan akarta, hogy sikerüljön. A lányomé minden dicsőség. Én pedig lelkiismeretesen ott álltam mögötte, és ha kellett, segítettem kézzel, lábbal, szép szóval. Rengeteget tanultam és a lányomnak is csak javára vált ez az időszak. Nem csak fizikailag. Szerettük azt a közeget. Hiányozni fog. Köszönjük szépen!
Azzal, hogy bedobozoltuk ezt a néhány hónapot és eltettük emlékbe, kinyitottuk az utazó bőröndöket. Két hétre a Velencei-tó partjára megyünk gyerekkel, kutyával, barátokkal. Igyekeztem minél kevesebb holmit összenyalábolni, de úgy tűnik, e téren van még mit fejlődnöm. Viszont: mindenre gondoltam. Tricikli és kerekeken guruló nyuszi, fürdőruha, fogkefe, szúnyogriasztó és naptej – ennél több nem is kell. Ennek ellenére a férjem nagy sóhajtozások közepette bokszolta be a cuccokat a kocsiba, de hurrá, nyaralunk, senki nem veheti el a kedvünket. Még akkor sem, amikor a reggel 8-as indulás helyett délben, a legnagyobb hőségben sikerült kikanyarodnunk a ház elől, de meg se kottyant az sem, hogy csak negyed óra dugóban állás után vettük észre, hogy Bingót otthon hagytuk. Még szerencse, hogy nem a gyereket…
Mihelyst megérkeztünk, egy azonnali nézeteltérést kellett tisztáznunk a férjemmel: hogy kell összerakni Hetti utazóágyát. Én kiborultam, hogy még erre se vagyunk képesek, a férjem pedig csendben, szemforgatva tűrte, hogy még azt is felhánytorgatom, hogy Hetti triciklije is hátra van és normálisan még azt sem sikerült összerakni. Napközben alig szóltunk egymáshoz, azt a két „de én azért szeretlek” sms-t leszámítva, amit akkor küldünk egymásnak, amikor ő bevásárolt minden földi jót, én pedig túrtam az iszapot Hettivel a tó partján nyakig fehérre mázolva naptejjel. Estére minden a helyére került egy jéghideg citromos sör és jónéhány fröccs előtt, közben és után. Elaludni már a legnagyobb békében sikerült. Mostantól –az utazóágy és a tricikli szétszereléséig- egy morcos hang nem hagyja el a szánkat (illetve az én számat).
Napsütés, hőség, kánikula, termálvíz-forróságú Velencei-tó, mákos palacsinta, cserebogár-támadás, hattyú hadsereg, éjszakába nyúló beszélgetések és kora reggeli kelések. Most így néz ki egy napunk, és ha lehet, még kevesebb időm van a blogomra. Ha nem Hetti, akkor férj, ha nem férj, akkor barátok gyerekekkel, ha nem ők, akkor fürdés, ha ez sem, akkor pedig valami más, amit csak a tűző napsütésben, a szabad levegőn el lehet képzelni. Jól érezzük magunkat. Hetti imádja a vizet, szinte már alig érem utol, ha nekiindul a kis tili-tolijával (ezt hál’ isten nem kellett összerakni). Nevet, sőt inkább kacag, bandázik a nagyobb gyerekekkel, lépcsőzik, kézen fogva sétál, a térdei sebesek, a bőre egész barna, a Velencei-tó vízéből naponta fél literrel megiszik, az iszapból fél kilóval megeszik. A körmei folyton koszosak, nincs olyan pelenka –vagy bugyicsere, hogy ne szóródna ki a frissen felporszívózott nappaliba legalább öt deka homok. Egyszerűen jól van, virgonckodik és élvezi a nyarat. A szülei szintúgy, és hálát adnak az égnek, hogy nem a fővárosban kell elszenvedniük ezt a kibírhatatlan kánikulát.
Apát néha elveszítjük hol a munka, hol pedig a hőség miatt. De itt van velünk és Hetti élvezi az apját. Mert vele messzebbre lehet úszni, nagyobbat lehet lépni, magasabbra lehet ugrani, tovább fent lehet maradni, az ő homokvára sokkal biztosabb alapokon nyugszik, mint az enyém és a rozéfröccs is finomabb, mint az ostoba víz. A nyaraláshoz apa is kell, nem csak anya. Nekem is, nem csak Hettinek.
Tavaly ugyanott ültem a parton, mint most, csak három mérettel nagyobb fürdőruhában. Egy bőrönd elég volt kettőnknek, nem volt szükség homokozószettre, és még a kerekeken guruló nyuszi sem volt meg. Terhesen csak alkoholmentes, citromos sört ittam, viszont ugyanolyan melegem volt, mint most. A vízbe épphogy csak térdig bementem megmártózni, de most én –aki eddig messziről elkerülte a természetes vizeket- gyorsabban úszom a tíz hónapos lányommal, mint a vízisikló. Tavaly nagyokat aludtam az árnyékban, idén viszont kávéból iszom többet. Fárasztó ez a gyerekkel nyaralás, amire nincs is külön szó. De talán a „nyaralás” pont azt takarja, hogy csak gyerekkel lehet. Tavaly pihenni jöttünk ide, idén nyaralunk.
És mennyivel jobb ez az utóbbi!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: