Pillanatnyilag a férjem a legnagyobb ellenfelem. Versenyzünk. És most azt egyszer azt szeretném, ha ő maradna alul. Én akarok győzni! Bár nem kérdés, hogy kinek van rá nagyobb esélye. De a kocka bármikor fordulhat.
Nos, március első napján kezdtük és a végeredmény március utolsó napján derül ki. A kérdés: ki költ egy hónapban több felesleges dologra, hülyeségre, haszontalan tárgyra, nélkülözhető élelmiszerre, hiábavaló kacatra? Nem nehéz megtippelni, eddig ki vitte a pálmát. Hát én. Épp ezért volt az én ötletem, hogy egy hónapig tegyünk el minden számlát, őrizzük meg az összes bizonylatot, majd a hó végén összegezzük. Akármit vegyünk is, nem maradhat nyom nélkül. A rezsin át a popsitörlőig, a benzinen keresztül egyetlen fülpiszkálóig mindent be kell vallani. Titkoknak és meglepetéseknek helye nincs! És mi ebben az egészben a pláne, azon kívül, hogy bebizonyítom a férjemnek, hogy nem folyik ki értelmetlenül a pénz a kezeim közül? Egyszerűen csak szeretnénk látni, hogy mire és mennyit költünk.
Komolyan veszem a dolgot és a határidőnaplóm egyik oldalára jegyzem a kiadásaim, csatolom a számlákat és egyéb költségeim. Február 28-án megfogadtam, hogy semmi esetre sem csábulok el! Isten az atyám, hogy egyetlen felesleges dologért nem adok ki pénzt! Erre mit tapasztalok? Szép lassan nem lesz hely a papíromon, és ahogy végigolvasom a listát, egyre inkább teszem fel magamnak a kérdést: tényleg nem tudok spórolni? A napokban be kellett ismernem: igen rosszul állok. Minden tekintetben…
Nem mondhatni, hogy nagy lábon élnénk, extra dolgokat szinte sosem vásárolok, viszont a sok apróságból hipp-hopp lenullázódom. A hónapban egyszer már vettem egy táskát Nesztának (és természetesen magamnak is egy ugyanolyat), kávéztunk és sütiztünk is, aztán Zsancinak muszáj volt megvennem azt a leértékelt, barna, halálfejes sálat. Hettinek a havi pelenka, tápszer, gyümölcs és zöldség és tegnap kapott egy „babapoharat” (ember legyen a talpán, aki ezt kicsengeti), Bingónak kutyakaja és olykor egy-egy jutalomfalat. Tej, kenyér, felvágott és sajt, újság, csokoládé és BKV-jegy. Nagy a család, sok a születésnap, minden hónapra akad egy-kettő. Bár nálunk sosem a pénzbeli érték volt a fontos, azért sok kicsi sokra megy. Mi több: március 26-án lesz a második házassági évfordulónk, ami mellett nem mehetek el szó nélkül. Igaz, tavaly is olyan ajándékkal készültem, ami csupán a kezem munkájától vált igazán értékessé. Mindegy, akkor is minden pénzbe kerül! Úgy pedig nehéz meghúzni a nadrágszíjat, hogy a férjemmel lassan minden este bekortyolunk egy üveg tojáslikőrt.
Egy férfinak sokkal könnyebb: megérkezik a munkahelyére, iszik egy kávét, ebédel és kész. Nem költ többet. Ezzel szemben egy nő: mindent bevásárol, nem csak azt, ami neki kell, hanem az égvilágon mindent, amire a vele egy háztartásban élőknek szüksége van. Ráadásul ott van a „nincs egy göncöm, amit felvegyek” – és tényleg: tavaly tavasszal és nyáron húsz kilóval voltam nehezebb a bennem növekvő utód miatt. Az én férjem bármiben jól néz ki: reggel kivasalom az ingét és tíz évig ugyanolyan sármos benne, mint most.
Este elmegy a barátaival és most az egyszer bízom benne, hogy minden kört ő fizet majd. A nőnapot nem is említve. Abban reménykedem, hogy az eddigi hagyománnyal dacolva, az egy puszi és kisvalami helyett rengeteg ajándékot kapok tőle a lányunkkal együtt, hogy ne csak az én listám gyarapodjon. Az nevet, aki utoljára nevet!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: