Kicsit olyan ez, mint a „szeretlek” szócska. Hetek, akár hónapok is eltelnek, mire végre ki mered mondani. Aztán egyre többször tudatod vele. Napjában százszor elmondod neki, kismilliószor leírod. Hangosan kiabálod a Markó utcán, halkan suttogod a fülébe. Aztán, ahogy telnek-múlnak az évek, egyre kevesebbszer ejted ki a szádon. Olyan viszont nem létezhet, hogy soha többé ne mond ki! Titeket hányszor szólítanak anyának egy nap alatt?
Régebben minden vágyam az volt, hogy valaki jogosan szólítson anyának. Ha lehet, akkor többen is. Sosem felejtem el azt a napot, amikor elsőszülöttem kimondta régvárt, vadonatúj nevem. Amikor először úgy szólított, ahogyan én a nekem legfontosabb nőt: anya. Könnybelábad szemmel vettem tudomásul, hogy végre nem csak a valóságban, hanem a szóbeszéd értelmében is anyává avanzsáltam. Ugyan Hetti jóval előbb mondta ki, hogy apa, nekem mégis felbecsülhetetlen értékkel bírt ez a hárombetűs szócska. Anya: ennél már csak az volt szebb, amikor hozzábiggyesztette: „szejettek”.
Mindez két éve történt, s azóta számtalanszor hallottam sok nevem legszebbikét. Megszámlálhatatlan? Dehogy! Én ma papírt, tollat ragadtam, és kíméletlenül húztam a strigulákat. Napok óta azon töprengek, vajon legidősebb gyerekem hányszor szólít meg huszonnégy óra alatt? Hányszor van rám valóban szüksége és hányszor ejti csak úgy ki, úri huncutságból a nevem? Mikor életbe vágóan fontos, és mikor szolgál csupán töltelékszónak?
Aki ismeri Hettit, tudja, hogy igazán önálló, sokat fecsegő csacskaság a mi szöszkeségünk. Estére nem is abban fáradok el, hogy gyakorlatilag teljesen egyedül tolom el három kisutódunkat egészen a reggelitől a vacsoráig. A rengeteg hanghatásnak hála dőlök ki a sorból a srácok lefektetése után szinte azonnal. Hármójuk közül még csak egy beszél, de ő tulajdonképp folyamatosan, megállás nélkül. Minden kérdésre komolyan felelünk, minden verbális megnyilvánulásra reflektálunk. Bármennyire unalmas ezredjére is elmesélni, hogy miért bújik elő a szivárvány vagy miért nem holnap lesz szeptember, kivétel nélkül komolyan vesszük az érdeklődést. Ami mindig egy hatalmas felkiáltással kezdődik. Vagy egy még hangosabb felszólítással.
A nap, amikor összeszámoltam, hányszor hallottam Hetti szájából a társadalom által meghatározott nevem, átlagos hétindítónak mondható: a családfő már akkor elhagyta közös birodalmunkat, amikor még az összes kiskorú az igazak álmát aludta, és csak a fürdés kezdetekkor láttuk őt viszont. Igen borús hétfői nap volt, sokat esett az eső, vagyis sajnos csak keveset lehettünk szabadban. Viszont Hetti két órán keresztül mást szólíthatott anyának, mert vacsora előtt az unokatestvéreinél hallathatta a hangját. Kivételes orgánumát reggel fél 8-kor csillogtatta meg először, s ez mit sem halványult egészen este háromnegyed 10-ig. Egy megszólításban kizárt, hogy csak egyszer szerepeljek, gyakran csak úgy kimondta egymás után négyszer a nevem, de kérdést, kijelentést, felkiáltást már nem tűzött mögé. Gondolom, kedve szottyant ellenőrizni, ott vagyok-e a közelben. Igen, ott. Mert egy anya mindig ott van mindenhol.
! Tizennégy óra alatt kérések sorát kaptam: „Anyaaa, kérek tejecskét, anyaaa, légyszi kapcsolj mesét, anyaaa, menjünk át a Sztelláékhoz, anyaaa, vegyél nekem fagyit kérleeek, anyaaa, tedd az ölembe a Nulit, anyaaa, most meg a Mircsit, anyaaa, kérem a ceruzáimat, anyaaa rajzold le a Bingót, anyaaa, kérek szúrós vizet, anyaaa, gyere már, anyaaa, most ne gyere be, anyaaa, add a kezembe azt a békát, anyaaa, húzodj le, mert ott jön egy autó, anyaaa, ne ezt meséld, hanem a Héttörpét!”
? Ugyanennyi idő alatt körülbelül ugyanennyi kérdést is nekem szegezett: „Anyaaa, az apa dolgozik, anyaaa, mit mondott a néni, anyaaa, mikor érkezik a Sztella meg a Huni, anyaaa, ennek a csigának merre van az otthona, anyaaa, mikor indulunk a boltba, anyaaa, mivel megyünk a boltba, anyaaa, hol a cicás esernyőm, anyaaa, itt balra vagy jobbra kell menni, anyaaa, most miért esik az eső, anyaaa, kipróbálhatom a Huni biciklijét, anyaaa, miért nem szereted az olajbogyót, anyaaa, most megy aludni a napocska, és most ébredt a hold?”.
. Aztán ne feledkezzünk meg a kedves kis kijelentésekről sem: „Anyaaa, megittam a tejet, anyaaa, a Nuli elvette a sárga kockám, anyaaa, csuklom, anyaaa, a kávé az felnőtteknek való, anyaaa, nem vagyok éhes, anyaaa, éhes vagyok, anyaaa, a Mircsi bukott a szőnyegre, anyaaa, itt egy hatalmas pók, anyaaa, pisilnem kell, anyaaa, szeretem az almát, anyaaa, egyáltalában nem vagyok álmos, anyaaa, az apa meséljen, anyaaa szeretlek.”
Természetesen azokat az „anyákat” nem striguláztam, amiket a nővérem gyerekei ejtettek ki a szájukon, illetve tévesen szólítottak így engem. Viszont, azokat kegyetlenül bevéstem, amiket Hetti valójában apának szánt, csak eltévesztette. Egy kalap alá vettem az anyát, az anyucit és a mamát, mert lányocskám ezzel a három szülőnévvel illet engem felváltva, nap mint nap. Igen sokszor. Tehát…
az egy napi „anyázások” száma pedig: 193.
Egy hétre felszorozva, 1351, egy év alatt pedig nem kevesebbszer hallom a nevem, mint 70445. Kezdhetem felkötni a mamagatyám, mivel ha már Heszna és Mirkó is a fejükbe vésnek szóbeszédileg, akkor röpke 365 nap alatt 211.335-ször leszek a gyerekeim által megszólítva. Ez még akkor is szép kis summa lenne, ha minden egyes kiejtett anyáért a legkisebb magyar aprópénzt kapnám, vagyis 1.056.675 magyar forintot évente.
Nap végére elfáradok a rengeteg zajtól. Zsong a fejem a saját nevemtől. És igen, vállalom, hogy olykor egy hosszú sóhaj kíséretében kérdezek vissza. Vannak napok, amikor legszívesebben én is anyáznék, bár mégsem teszem, és amikor hazaérkezik a mi apukánk, van úgy, hogy egy-egy megválaszolásra váró kérdéssel Hettit hozzá irányítom.
Este, a strigulákat összeszámolva mosolyogva egy csúnya szó csúszott ki a számon a döbbenettől, aztán meg rögtön arra gondoltam, milyen szerencsés ember vagyok! A kis papíromat nézegetve, úgy érzem, a világ legszerencsésebb anyukája. Hiszen én csak a mai napon 193-szor léteztem valakinek. Milyen jó, hogy nálunk anya nem csak egy van!
(Ma is számolok és strigulázok bőszen. Ez a tevékenység féléves egyszerreszülötteimhez kötődik leginkább. Ha kíváncsiak vagytok min megy most a matek, térjetek vissza néhány napon belül, vagy csatlakozzatok a Rellablog facebook oldalához!).
Szeretném, ha hamarosan azt Hallhatnám hogy dédimamaaaaaa!