Hogy milyen is egy nap három gyerekkel a nyakamon/karomban/fejem tetején? Olyan gyorsan elmegy, mintha a szél fújta volna el. Legtöbbször úgy érzem magam, mint Alíz Csodaországban, de néha mégis a rémes Elm utcába tévedek. Családanyaként az élet sokszor valóságos Kabaré, Ponyvaregénybe illő jelenetek sokasága, Nem egy vénnek való vidék. Néha tipikus Amerikai szépségnek képzelem magam, […] Tovább

Nem szeretek várakozni a megállóban. Már szeretnék odaérni, de a busz még sehol. Minden másodpercben kinézek, vajon látom-e már. De semmi. Nem jön, hiba várom. Nem tőlem függ, mikor kanyarodik be a sarkon, pedig szeretném magam vezetni. Nem tudok ellene mit tenni, nem vagyok hatással az érkezésére. Pedig én már úgy mennék… Egyre türelmetlenebb leszek. […] Tovább

Van, amikor ballábbal kelünk fel, s rendre nem sikerül semmi. Mit lehet tenni, ha ez a nap nem értünk kelt fel? Mondanám, hogy pizsama marad, vissza az ágyba, és másnap reggelig ki se bújjunk onnan. De kinek van erre ideje? Viszont van egy másik ötletem is. Elromlik a lift, amikor a földszinten állok gyerekkel, babakocsival […] Tovább

Íme, 24 óra az életünkből, ami olyan hosszú, hogy szinte az egész világ belefér, tokkal, vonóval! Nincs kőbe vésve: hogy este elmegyek otthonról, ritka, mint a fehér holló. Van, hogy egész nap a szabadban vagyunk, nem kell vásárolni, nem főzök, de még csak a mosógépet sem indítom be. Akadnak kevésbé rohanós és egészen tempós napok […] Tovább

Az ember nem találkozik minden nap kedvességgel, szelídséggel, barátsággal. Ha ezek mégis szembejönnek vele, nagyon jól esnek. Különösképp, ha egy vadidegennel járnak kéz a kézben. Néhány napja Hettivel homokoztunk a játszótéren, amikor megjelent egy iskolás csoport. A gyerekek hamar szétszéledtek a hatalmas parkban: a fiúk azonnal elfoglalták a focipályát, a lányok csoportokba gyűlve susmusoltak. Egy […] Tovább