Ti mennyire értetek a focihoz? Ha annyira, mint én, az egyenesen siralmas. Bár a férjemtől sokat tanultam az elmúlt időszakban: annyi lest láttam a világbajnokságon (szerintem csak azt láttam), hogy kezdem kapisgálni, mit is jelenthet. Megtanultam, mi az a szöglet, mi feladata egy csatárnak, és milyen lábas a jobb szélső. Néhány hete van egy kedvenc […] Tovább

Nem szívesen írok ilyet, de búcsúzom egy időre. Nem könnyes ez a búcsú, csupán átmeneti. Nem fordítok hátat a Rellablognak, csak hagyom pihenni egy hónapig. Nem soká visszajövök, nem tűnök el végleg! Hettivel és Bingóval két hete megint leköltöztünk Hartára, hogy sokkal szabadabban élhessük át ezt a nyarat is, mint a fővárosban. Minden időmet leköti […] Tovább

Költözés. Egyszer mindenki életében eljön a pillanat. Egyszer vagy többször. A szárnypróbálgatás után kirepülünk a szülői fészekből, hogy aztán elkezdjünk egy egész más életet felelősségteljesen, az összes teherrel a saját vállunkon. Aztán összeköltözünk kisebb és nagyobb szerelmekkel. Nagyobb lakásba költözünk, mert jön egy következő gyerek, vagy mert csak egyszerűen váltani akarunk. Kiszeretünk, kiköltözünk. Nagyobb otthonba […] Tovább

Sosem hittem, hogy egyszer majd egy szabályra, egy törvényre, egy kőbe vésett dokumentumra, egy szigorú kormányrendeletre hivatkozva tessékelnek ki egy közterületről. Toleráns, belátó és nagyvonalú ember lévén alig adtam hangot nemtetszésemnek, bár nem értettem egyet a döntéssel. A bölcs és logikus gondolkodás előtt fejet hajtva szó nélkül elhagytam a helyszínt. A gyerekemmel és a kutyámmal […] Tovább

Nyolcadik osztályosként szembesültem először azzal, hogy a jövőm valóban az én kezemben van. Néhány pillanaton, pár rövidke percen múlik, milyenek lesznek az előttem álló évek. Egy itt és most dönt a további sorsomról, hogy miként boldogulok az életben. Minden megpecsételődik egy írás -és egy szóbeli vizsgával: az egyetem, a szakma, a munka, a család, még […] Tovább

Legénylakásnak indult, szerelmi fészek vált belőle, majd családi otthonná varázsoltuk. Kinőttük. Továbbvisz az utunk. Búcsúzunk kedves kis lakásunktól, hogy aztán egy idegen helyen folytassuk azt, amit itt elkezdtünk. Költözünk. De ne rohanjunk ennyire előre! Zsákokon innen, dobozokon túl volt egyszer egy lakáseladási procedúra, ami miatt sokszor úgy éreztem: legszívesebben fél marék xanaxot ebédelnék, öt liter […] Tovább

Nem szeretek várakozni a megállóban. Már szeretnék odaérni, de a busz még sehol. Minden másodpercben kinézek, vajon látom-e már. De semmi. Nem jön, hiba várom. Nem tőlem függ, mikor kanyarodik be a sarkon, pedig szeretném magam vezetni. Nem tudok ellene mit tenni, nem vagyok hatással az érkezésére. Pedig én már úgy mennék… Egyre türelmetlenebb leszek. […] Tovább

Házasság. Ósdi fogalom ez a XXI. században. Poros, molyrágta, antik, divatjamúlt. De ahogyan a trapéz –és csőnadrágot is, időről időre mégis magunkra öltjük, hogy aztán magabiztosan és céltudatosan lépdeljünk benne az utcán, eltökélten ácsorogjunk egy tömeg kellős közepén. Ha valaki nekem azt mondja: innentől kezdve, életem végéig kizárólag trapéz nadrágot vehetek föl, erősen tiltakoznék, megijednék, […] Tovább

Múlt héten a mindennapi, apró, ám mégis értékes kedvességekről írtam, amelyeket idegenek csempésznek az életünkbe. Lehet bármilyen rossz a napom, figyelek és raktározom. Már-már kötelezőnek érzem, hogy fogadjuk azokat a gesztusokat, amelyektől azonnal jobb kedvre derülhetünk. Észre kell venni! És, ha nem is változik meg a „ballábas” nap, legalább egy pillanat erejéig megfeledkezhetünk róla. Keressétek […] Tovább

Van, amikor ballábbal kelünk fel, s rendre nem sikerül semmi. Mit lehet tenni, ha ez a nap nem értünk kelt fel? Mondanám, hogy pizsama marad, vissza az ágyba, és másnap reggelig ki se bújjunk onnan. De kinek van erre ideje? Viszont van egy másik ötletem is. Elromlik a lift, amikor a földszinten állok gyerekkel, babakocsival […] Tovább